BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Prezentálnak, tárgyalnak, győzködnek

Mintegy tucat, szolgáltató központ létesítését tervező nemzetközi céggel folytat jelenleg is tárgyalásokat a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési kht. (ITDH), s négy-öt olyannal is, amelyek már mintegy ezer fős ilyen központot működtetnek Magyarországon, s párszáz újabb munkahelyet teremtő bővítést fontolgatnak.

Erről Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója beszélt a VGO-nak annak apropóján, hogy Londonban részt vesz a tegnap kezdődött, ma véget érő kétnapos Shared Service Exchange elnevezésű nemzetközi iparági konferencián. Ezen részint a központok létesítésében érdekelt cégek jelentek meg, részint az ilyen központok betelepítését elérni kívánó nemzeti befektetési ügynökségek képviselői, s egyéb szakértők. Számos előadás hangzik el - például a Diageo képviselője számolt be pozitív magyarországi tapasztalatairól.

Az ITDH igyekszik minden olyan nemzetközi fórumon megjelenni, amely lehetőséget kínál bemutatni a magyarországi lehetőségeket azoknak a nemzetközi cégeknek, amelyek szolgáltatásaik kiszervezésében gondolkodnak - mondta el Rétfalvi. A közelmúltban például az Egyesült Államokban az évente kétszer megrendezett, kiemelkedően jelentős szakkonferencia-sorozat őszi ülésén is ott voltak. Ezek ugyanis nem csak a prezentációra kínálnak lehetőséget, hanem konkrét kapcsolatfelvételre és tárgyalásokra is - indokolta. S ma már akkora a nemzetközi küzdelem az ilyen szolgáltató központok iránt, hogy sikereket elérni csak komoly munkával lehet.

Nehéz ugyan veresenyezni olyan országokkal, mint például India, de szerencsére Magyarország ezen a téren korántsem áll rosszul - mondta Rétfalvi. Zsinórban jönnek a befektetők, köztük nagy nevek is. Magyarországnak sikerült felkerülnie a szolgáltató központok potenciális befogadó országai közé, s már nem is csak Budapestet választják az ilyen központok színhelyeként. Ez azért is nagyon fontos, mert a szolgáltató központok - bár viszonylag kevés tőkét mozgatnak meg -, de tipikusan sok, kvalifikált munkahelyet teremtenek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.