BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi lehet a magyar gazdaság gyengélkedésének oka? Szakértők indokolnak

A Heti Világgazdaság körkérdésben kereste a választ arra, mi az oka annak, hogy a magyar gazdaság a harmadik negyedévben gyenge teljesítményt mutat, és mik lehetnek a kilátások.

Szapáry Görgy, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke szerint a jelenlegi gondok okai az elmúlt évek rossz döntéseinek köszönhető, és bár a fellendülés bekövetkezik, a mostani állapot bizonyítja, hogy a költségvetési hiány növelésével nem lehet a gazdaságot erősíteni.

Akar László, a GKI vezérigazgató-helyettese leszögezte: a mezőgazdasági termelés csökkenése a harmadik negyedévben éreztette leginkább hatását. Az elemző a következő periódusba gyorsulásra számít.

Szintén élénkülésre számít jövőre Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, aki szerint a kieső államilag finanszírozott szolgáltatásokat a magánszektor csak részben volt képes pótolni.

Az év végéig túljutunk a mélyponton – szögezte le Lotz Károly, a Hungarocontrol Zrt. elnöke, aki szerint a mostani csökkenés egyenes következménye a reformoknak, ha azonban nem következik be drasztikus nemzetközi változás, 2008-ra a növekedés 2,5-3 százalékra gyorsul.

Bod Péter Ákos egyetemi tanár úgy véli, egy évig abban reménykedtünk, hogy az összkereslet visszaesése nem eredményez túl nagy ütemcsökkenést, ez azonban hiú ábrándnak bizonyult. A közgazdász szerint aggasztó a vállalati beruházások tartós gyengesége, ezért nem számíthatunk jelentős dinamizmusra a közeljövőben.

Meglepte a gazdaság gyenge teljesítménye Richter Sándort, a bécsi WIIW Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet tudományos főmunkatársát, aki arra számított, a jól teljesítő privát szféra, és a csökkenő 2006-os bázis együtt jobb eredményt hoz. A szakértő szerint a kérdés az, képesek leszünk-e felszállni a pozsonyi gyorsra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.