Elmondta, hogy a 15 millió forintos beruházást igénylő környezetbarát energiaforrás már januártól rásegít a Dob utcai központ meglévő fűtésére. Az új fűtési rendszer évi 2 millió forintos költségmegtakarítást eredményez.
A a Magyar Telekomnak országszerte több száz, a Dob utcaihoz hasonló telefonközpontja működik. Léderer András szerint hőszivattyúk további alkalmazásával a társaság akár évi 1 milliárd forintnyi energiaköltséget is megtakaríthat. Hozzátette, hogy ezekben a központokban a fűtéskorszerűsítésről nincs még döntés.
Az ügyvezető igazgató a berendezés működési elvéről elmondta: a központokban összefutó telefonkábelek tápellátása során jelentős mennyiségű hulladékhő keletkezik, ami 30-40 fokra hevíti fel a berendezést. E magas hő rontja a működés hatásfokát, ezért hűtéssel, szellőztetéssel szabadulnak meg a nem kívánt melegtől.
A hőszivattyú ezt a felesleges többlet meleg levegőt gyűjti össze és a szomszédos irodahelyiségekbe továbbítja. Ily módon besegít az épület fűtésébe, melegvízellátásába, az erre fordított évi 9,5 millió forintnyi költségből 1,2 millió forint takarítható meg. Ehhez hozzászámít a hűtésen megspórolt évi 740 ezer forint.
A magyar tulajdonú Thermo Kft. - még gmk-ként - 1983-ban alakult. A ma 30 mérnököt foglalkoztató társaság energiatakarékos fűtési módok tervezésével, megvalósult rendszerek karbantartásával foglakozik. A felhasznált eszközök között 70 százalék a hőszivattyú, 20 százalék napkollektor, 10 százalék egyéb alkatrész.
A vállalat belföldi megrendelések mellett egyebek között Angliában, Németországban és Ukrajnában végez tervezői, kivitelezői munkákat.
A cég az idén mintegy 380 millió forintos árbevételt könyvelhet el, amellyel Léderer András becslése szerint a Thermo Kft. a hőszivattyú piac negyedét birtokolja. Tavaly 293 millió forint volt a forgalom, a jövő évi terv szerint az árbevétel az 500 millió forintot is meghaladja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.