Vesztésre állnak a hatóságok a termékhamisítás elleni harcban – hangzott el azon a nemzetközi konferencián, amelyet e héten rendezett a témáról az olasz kormány.
John Dryden OECD-szakértő a római rendezvényen elmondta: a különböző országok illetékesei a termékhamisítás definíciójáról sem vélekednek egyformán, a hozzáállásukban pedig még nagyobb különbségek tapasztalhatók. Ráadásul a károsult cégek – különösen a luxustermékek gyártói – nem igyekeznek nyilvánosságra hozni a hozzájuk befutó értesüléseket, mert attól tartanak, hogy az rontaná az imázsukat.
Wolfgang Starein, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) tanácsadója arról beszélt, hogy a fejlődő országok hivatalos szervei sokszor nem hajlandók érdemben foglalkozni a kalózok és termékhamisítók elleni jogszabályok betartatásával. Ezeket az államokat csak komoly engedményekkel tudná rávenni a Nyugat arra, hogy együttműködjenek ebben a kérdésben – fogalmazott Starein.
Az EU és más fejlett országok által időről időre kiadott jelentésekből kitűnik, hogy a termékhamisítás virágzó iparágnak számít. Ma már távolról sem csak luxuscikkeket vagy CD-ket koppintanak, hanem az élelmiszerektől az autóalkatrészekig a fogyasztási cikkek gyakorlatilag teljes palettáját. David Faulconer, az amerikai belbiztonsági minisztérium illetékes vezetője a római tanácskozáson elmondta: továbbra is Kína a hamisítványok fő származási országa, de India is egyre inkább felzárkózik, míg Oroszország stabilan őrzi harmadik helyét. A közel-keleti országokban létrehozott szabad kereskedelmi övezeteket is egyre gyakrabban kihasználják a termékkalózok. FT.com
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.