BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indulnak a béralkuk Németországban

Miközben az amerikai gazdaság recesszió felé tart, a német szakszervezetek látványos béremelési követelésekkel lépnek fel, hogy az évek óta tanúsított önmérséklet után kivegyék részüket a fellendülés gyümölcseiből. Az érdekvédelmi szervezetek által megfogalmazott követelésekkel szemben az idén többnyire nem tapasztalható olyan határozott és elszánt ellenállás a munkaadók részéről, mint volt az a korábbi években.

A szolgáltatói szektor dolgozói nevében eljáró Verdi szakszervezet és a közalkalmazotti érdekképviselet egyaránt nyolcszázalékos béremelési igénnyel lép fel az idei tárgyalási fordulóban, de más ágazatokban is lehet találkozni 4–8 százalék közötti követelésekkel. A kormány képviselői tegnap kezdtek tárgyalásokat Potsdamban a közalkalmazottak képviselőivel, és várakozások szerint az idén évek óta először lesz az inflációt meghaladó ütemű béremelés. Az árszínvonal emelkedéséről három százalékot valamivel meghaladó adat látott legutóbb napvilágot.

A vegyipari szakszervezet (IGBCE) a jövő hónapban kezdődő tárgyalások előtt fogalmazott meg 6,5–7 százalék közötti béremelési követelést, ennél árnyalatnyival alacsonyabb igényeket jeleznek az idegenforgalmi és vendéglátó-, illetve az élelmiszer-ipari ágazatból. A nagy létszámú fém- és gépipari szakszervezet (IG Metall) nyolc százalékkal nagyobb fizetést szeretne elérni, a textilipariak 5,5 százalékos emelési igényt jeleztek előre. VG

Politikai hátszél

A német szakszervezetek számára az idén különösen jól jönnek a fontos tartományi választások, mert a politikusok egymásra licitálva bátorítják a követeléseiket.

Angela Merkel maga is kijelentette, hogy ahol csak lehet, a dolgozókat részesíteni kell a bevételek emelkedéséből. A szociáldemokrata munkaügyi miniszter, Olaf Scholz „lényeges” fizetésemelést sürgetett.

Angela Merkel maga is kijelentette, hogy ahol csak lehet, a dolgozókat részesíteni kell a bevételek emelkedéséből. A szociáldemokrata munkaügyi miniszter, Olaf Scholz „lényeges” fizetésemelést sürgetett.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.