A német munkaügyi miniszter további szigorító rendelkezéseket javasolt ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel nagyobb védelmet kellene nyújtani a német cégeknek a külföldiek általi átvétellel szemben. Olaf Scholz (SPD) azt szeretné, ha az általa vezetett tárca is beleszólhatna az Európai Unión kívüli befektetők tulajdonszerzéseibe, ráadásul általában is kikötni javasolja, hogy külföldi befektetéseknél szavatolni kell a munkahelyek megtartását.
A német ipari bázis integritásának megőrzéséről már hónapok óta folynak viták. A korábbi szabályozás szerint a szövetségi kormány csak a hadiiparban és titkosítási technológiák esetében korlátozhatja a külföldi cégek tulajdonszerzését. A 2500 milliárd dollárnyi vagyon felett rendelkező és gyorsan növekvő külföldi (főleg kínai, közel-keleti és orosz) szuverén vagyonalapok és állami ipari konglomerátumok (például az orosz Gazprom) által végrehajtandó vállalatfelvásárlások ellen Berlin egy új törvénynyel is védekezni szeretne. Ennek elfogadása azonban késik.
Az eddig ismertté vált részletek szerint külön védelemben részesülnének a köz- és állambiztonság szempontjából fontos ágazatok, mint amilyen a távközlés és az energiaellátás. Az engedélyezésben pedig négy tárca nyilváníthatna véleményt: a gazdasági, a külügyi, a pénzügyi és az igazságügyi. Hozzájuk szeretne csatlakozni a szociáldemokrata munkaügyi miniszter, aki azt szeretné megakadályozni, hogy külföldiek által átvett cégeket leszereljenek, a termelést áthelyezzék más országba, a dolgozókat pedig elbocsássák. A munkaügyi miniszter azt is követeli, hogy ne csak a szuverén befektetési alapokra korlátozzák az engedélyezési eljárást, hanem minden olyan ügyletre, amelynek keretében 25 százaléknál nagyobb részesedést szereznek.
A munkaügyi miniszter elképzeléseit máris bírálják vállalkozói szervezetek. Bonyolultsága és benne rejlő nemzetközi (főleg EU-viszonylatú) konfliktuspotenciálja miatt pedig a társtárcák sora és a kancelláriahivatal is problémásnak tartja. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.