"A magyar állam nem érett meg arra, hogy kizárólagos tulajdonos legyen"
A tőzsde nem csak tőkepiaci szimbólum, hanem az egyik legfontosabb és leghatékonyabb tőkepiaci megtakarítási forma és forrás.
És ez nem csak a politika felelőssége - pontosabban az a politika felelőssége, hogy a szakmai és nemzeti érdekeket teljes mértékben figyelembe véve egy maximális szélességű konszenzus mentén kompenzáljon, kiigazítson valamit az elmúlt 18 évben történt esetlegesen rosszul levezényelt, stratégiai szempontból hibás privatizációs folyamataiért, döntéseiért.
Habár van példa arra, hogy egy állam jó és hatékony tulajdonos, de a piacgazdaság éppen bölcsődés cipőjében topogó régióiban ez igen ritka. Valahogy még nem érett meg a magyar állam arra a rendszerváltás óta, hogy megfelelő kizárólagos tulajdonos legyen, valahogy genetikailag még allergiás a piacgazdaságban elvárható hatékony működtetésre. (Hozzáteszem, hogy a társadalom sem érett még meg a megfontolt és racionális részvénypiaci befektetésekre, de ez egy közös tanulási folyamat).
Azonban az is az érettséghez vezető út egyik lépcsője, hogy az állam ezt belássa, és legalább mentse, ami még menthető. Ilyen lehet az MVM, a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta, és az ÁAK és talán még egy-két kisebb rejtett gyöngyszem. (Az, hogy pontosan milyen formában lehetne elérhetővé tenni első körben a privatizációt minden állampolgárnak, egy másik téma, talán a magyar nyugdíjpénztárak és bizonyos hazai alapok hozzáférése lakossági jegyzés mellett lehet egy megoldás).
Viszont ez most már kevés önmagában, hogy kiemelje a magyar tőzsdét a süllyedésből és szomszédos lidércárnyak világából. Az ugarosodás megállításához talán hasznos lenne a még tőzsdén lévő vagy tőzsdeképes óriások aktivizálása is. Hiszen van még néhány alvó henger a börze szunnyadó motorjában: a MOL által csaknem teljes egészében tulajdonolt TVK és/vagy Slovnaft kisebbségi pakettjének tőzsdére vitelét valószínűleg ugyanolyan örömmel fogadná a piac, mint az OTP bolgár leányának (DSK) piacra dobását vagy magának a BÉT-nek a tőzsdei debütálását.
Nem is beszélve arról, hogy a privatizációval és ezekkel együtt a Trigránit parkettre hozása potenciálisan duplázhatná a tőzsde jelenlegi forgalmát.
Így a magyar tőzsde stratégiai pozíciója fontosabbá, alkupozíciója erősebbé válna a régióban, ami megfelelő táptalajt biztosíthatna egy későbbi lehetséges – és hosszú távon valószínűleg nem megkerülhető – régiós tőzsdékkel való együttműködéshez vagy összeolvadáshoz. Egy jóval nagyobb forgalmú tőzsdén a cégek értéke is hatékonyabban tükröződne: az egész több lenne, mint a részek összessége, vagyis ez minden tőzsdei vállalatnak elsőrendű érdeke kellene, hogy legyen.
Ebből pedig megfelelő befektetői magatartással mindannyiunk élvezhetné az előnyöket.
