BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elindult a sokmilliárdos megaberuházás Kisvárdán

Megkezdődött az ország legnagyobb hulladékgazdálkodási beruházása Kisvárdán, ahol az északkelet-magyarországi térség első korszerű hulladéklerakó telepének építését indították el kedden.

Az Európai Unióval kötött támogatási szerződés szerint 35 milliárd forint értékű fejlesztési program során Szabolcs-Szatmár-Bereg 229 és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11 településén oldják meg a háztartási hulladék biztonságos gyűjtését, szállítását, elhelyezését, illetve ártalmatlanítását.

A kisvárdai hulladéklerakó, amelynek munkálatait Fülöp István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke és Oláh Albert, az észak-szabolcsi város polgármestere indította el, mintegy 160 ezer köbméter befogadóképességű lesz, és 80 környékbeli település háztartási hulladékát fogadja.

A beruházás első ütemében 2009 elejéig hasonló hulladéklerakó épül Nagyecseden és Nyíregyházán is, együttesen 9,2 milliárdos költségből.

A három létesítmény 36 millió eurós építési költségének 78 százaléka európai uniós támogatás, 12 százaléka a magyar állam hozzájárulása, 10 százaléka pedig az érintett települési önkormányzatok saját fejlesztési forrása.

A kivitelezést a budapesti Vegyépszer Zrt. és a Közgép Zrt., valamint a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Zrt. részvételével létrejött konzorcium végzi, amely az első félévben megkezdi a nagyecsedi és a nyíregyházi lerakótelep építését is.

A három gyűjtőkörzet létesítményeibe a 240 település 220 ezer háztartásának hulladéka kerül majd, hozzávetőleg évi 250 ezer tonna mennyiségben.

Kósa Tímea, a programot koordináló Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Kht. ügyvezetői igazgatója az MTI munkatársának elmondta: a beruházás második ütemét előreláthatóan a nyáron véglegesítik, a műszaki tartalom meghatározásával együtt.

Hozzátette: az eredeti 35 milliárd forint összértéket racionalizálni szeretnék attól függően, hogy milyen további beruházási feladatok megvalósítását látják szükségesnek.

A 2010 végére befejeződő hulladékgazdálkodási program során tervezik, hogy elvégzik a térség jelenlegi 180 hulladéklerakójának revitalizációját is, hogy megelőzzék az esetleg kialakuló környezetvédelmi károkat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.