BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Falakat építene Berlin

Belpolitikai viták és EU-jogi aggályok hátráltatják a német kormány által a stratégiai, nemzetbiztonsági vagy más okokból veszélyesnek látszó külföldi tulajdonszerzések korlátozására tervezett lépéseket. A törvényjavaslatok kidolgozóinak szemében az arab és más feltörekvő országok állami vagyonalapjai mellett a hedge fundok is „mumusnak” számítanak.

A befektetési tervek megszűrésére hivatott, amerikai mintájú felügyeleti szerv megszületését Olaf Scholz munkaügyi miniszter túlbuzgalma látszik veszélyeztetni. A Financial Times értesülése szerint több hónapot késhet a vonatkozó törvénymódosítás előterjesztése, mivel a szociáldemokrata politikus azt követeli, hogy akkor is legyen lehetőség kormányzati vétóra, ha az adott befektetési terv miatt jelentős számú munkahely kerülne veszélybe.

Michael Glos gazdasági miniszter eredeti tervei szerint csak a nemzetbiztonság és a közrend érdekében lehetne beavatkozni, és tárcája szakértői attól tartanak, hogy a foglalkoztatási szempontok bekavarása esetén az Európai Bíróság megsemmisítené a törvényt. Az ügyben csak Angela Merkel kancellár és Kurt Beck SPD-elnök egyeztetése hozhat megoldást, ám a jövő évi választásokra tekintettel a felek kompromisszumkészsége nem látszik túlságosan nagynak.

Az EU – konkrétan az Európai Bizottság aranyrészvény-ellenes álláspontja – azt a német–francia tervet is megakadályozhatja, amely az EADS hadiipari konszern „körülbástyázását” célozza (VG, március 10., 5. oldal). Ezzel szemben európai jogi szempontból nem tűnik támadhatónak az az új törvény, amely a német vállalatok bajba jutott hiteleinek (distressed debt) megvásárlását kívánja megnehezíteni az angolszász hedge fundok, magántőke-társaságok és általában véve a külföldi pénzintézetek számára. A kockázatkorlátozási törvény az adósságok adásvételét kívánja átláthatóbbá tenni: a hitelnyújtó köteles értesíteni a hitelfelvevőt, ha egy másik cégre ruházta át a tartozást. Fontos korlátozó eszköz, hogy a hitelfelvevő vállalat a kölcsönszerződés aláírásakor megtilthatja tartozása későbbi átruházását.

Uniós szinten eközben ádáz vita dúl az állami vagyonalapok megítéléséről. Az Európai Bizottság szerint törvényi korlátok helyett önkéntes magatartási kódex is elég lenne ahhoz, hogy átláthatóbbá váljanak a tízmilliárdokat mozgató alapok (VG, február 28., 5. oldal), a brit kormány viszont ezt is szükségtelennek tartja. A kérdés az uniós állam- és kormányfők e heti csúcstalálkozóján is szerepel.

A német kormánynak a vagyonalapokkal kapcsolatos jogalkotási buzgalma egyébként a tényleges piaci folyamatok fényében túlzottnak tűnik. A közel-keleti és kínai állami alapok eddig zömmel angolszász aktívákat – például a jelzálogpiaci válság áldozatainak papírjait – vásároltak fel. Megalapozottabbak az orosz cégek nyomulásával kapcsolatos berlini aggodalmak.


Arab tulajdonrészek

Forrás: VG-gyűjtés

(válogatás)

Szaúd-Arábia: HSBC, Turkiye Finans, General Electric

Katar: London Stock Exchange, OMX, Sainsbury, EADS

Dubai: London Stock Exchange, NASDAQ, HSBC, Deutsche Bank, EADS, P&O, Travelodge, DaimlerChrysler

Kuvait: Aston Martin, DaimlerChrysler, Halkbank

Abu-Dzabi: Carlyle Group, Ferrari, Vivendi, Pioneer Canada


(válogatás)

Szaúd-Arábia: HSBC, Turkiye Finans, General Electric

Katar: London Stock Exchange, OMX, Sainsbury, EADS

Dubai: London Stock Exchange, NASDAQ, HSBC, Deutsche Bank, EADS, P&O, Travelodge, DaimlerChrysler

Kuvait: Aston Martin, DaimlerChrysler, Halkbank

Abu-Dzabi: Carlyle Group, Ferrari, Vivendi, Pioneer Canada

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.