BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kifelé jövünk a gödörből - véli a GKI

A korábbi 3,5 százalékos idénre vonatkozó növekedési prognózisát 2,7 százalékosra mérsékelte a GKI.

A módosítás hátterében jelentős elmozdulások állnak, az export várható ütemét például 14-ről 10 százalékra mérsékelték, de az importot még annál is jobban, 8 százalékosra. A mezőgazdaság és a közszolgáltatások kiszűrésével becsült növekedési indexet 2007-re 2,9 százalékosra, idén várhatóan 3,3 százalékosra várja a kutatóintézet. Az első negyedévekre ugyanakkor még nem vár érdemi gyorsulást a prognózis, ugyanakkor előbb-utóbb be kell, hogy gyorsuljanak az EU-s támogatások, amelyek a beruházások növekedésének legfőbb forrását jelentenék – mondta el Vérte András, az intézet igazgatója.

Az egyensúlyi mutatók jelentős tavalyi lassulását látják a GKI szakértői a legjelentősebb pozitív eredménynek, ugyanakkor rámutattak: ha az év végére keletkezett többletforrásokat is hiánycsökkentésre fordította volna a kormány, akkor a reálgazdasági lassulás még erőteljesebb lett volna. Az üzleti és lakossági bizalmi indexek alakulásából kitűnik, hogy a fokozódó pesszimizmus időszakának már vége, nem romlanak tovább a várakozások, igaz, már most is alacsony szinten vannak – tette hozzá Vértes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.