BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lefelé módosuló kilátások

Minden gazdaságelemző egyetért abban, hogy a tavalyi kiábrándító adat után gyorsulás következik 2008-ban, azonban az előrejelzéseiket rendre lefelé módosították: már senki sem remél 3 százalékos vagy nagyobb bővülést. Az inflációra vonatkozó várakozások ugyanakkor jelentősen megemelkedtek, ennek hátterében az újabb külső ársokkok állnak.

Az év elején megjelent – viszonylag gyenge – termelési adatok az iparról és az építőiparról alátámasztják a reálgazdasági prognózisok lejjebb vételét, a 2-2,5 százalék körüli növekedési prognózis azonban tarthatónak tűnik a bázishatások miatt. Több ágazatban – például a mezőgazdaságban, az építőiparban, az egészségügyben – ugyanis óriási volt a visszaesés 2007-ben, és a csökkenések kikerülése az éves indexből eleve felfelé löki az idei adatot.

A korábbi 3,5 százalékos, 2008-as GDP-bővülési prognózisát 2,7-esre mérsékelte a GKI. A módosítás hátterében jelentős elmozdulások állnak, az export várható ütemét például 14-ről 10 százalékra vették vissza, de az importot még ennél is jobban, 8 százalékosra. A mezőgazdaság és a közszolgáltatások kiszűrésével becsült növekedési indexet 2007-re 2,9, ez évre várhatóan 3,3 százalékosra számítja a kutatóintézet. Az első negyedévekre ugyanakkor még nem vár érdemi gyorsulást a prognózis, ugyanakkor előbb-utóbb be kell gyorsulniuk az EU-s támogatásoknak, amelyek a beruházások növekedésének legfőbb forrását jelentenék – mondta Vértes András, az intézet igazgatója.

Az egyensúlyi mutatók jelentős tavalyi lassulását látják a GKI szakértői a legjelentősebb pozitív eredménynek, ugyanakkor rámutattak: ha az év végére keletkezett többletforrásokat is hiánycsökkentésre fordította volna a kormány, akkor a reálgazdasági lassulás még erőteljesebb lett volna.

Az ugyancsak tegnap megjelent Reuters-felmérésben szintén pesszimistább várakozások körvonalazódnak. A gazdaság éves bővülésére vonatkozó konszenzus az idei első negyedévre három tized százalékponttal csökkent, 1,2 százalékra, az éves előrejelzés februárhoz hasonlóan 2,2 százalék. Az éves átlagos inflációra vonatkozó elemzői konszenzusok 2008-ra és 2009-re egyaránt 0,1 százalékponttal emelkedtek februárhoz képest, hat, illetve 3,8 százalékra.

Az idei államháztartási folyamatokat valamennyi elemző kedvezően ítéli meg, vagyis tarthatónak vélik a kormány 4 százalékos GDP-arányos célját. A 2009-es folyamatokról azonban nagy a bizonytalanság. BD

Kamatemelést vár a piac

A Reuters legfrissebb elemzői felmérése szerint a szakértők szinte egyöntetűen kamatemelést várnak a monetáris tanács hétfői ülésén. A többség – 26-ból 18-an – negyed százalékpontos emelést valószínűsít, heten fél százalékpontosat. A februári ülés előtt még megosztottak voltak az elemzők, akkor egyébként szinten tartásra voksolt a tanács, azonban a forint árfolyamsávját azzal egy időben eltörölték.

A másodlagos állampapír-piaci hozamok azóta jelentősen megugrottak, s ez rendszerint azt jelzi, hogy a piaci szereplők kamatemelést áraztak be.

A másodlagos állampapír-piaci hozamok azóta jelentősen megugrottak, s ez rendszerint azt jelzi, hogy a piaci szereplők kamatemelést áraztak be.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.