Engedmény a cégeknek
Egypárti szocialista kormányzásra készül továbbra is a miniszterelnök. Lapunk értesülései szerint a felkészüléssel kapcsolatos egyeztetéseket tart többek között a kormányzati struktúráról, az egészségügyről és a gazdaságról. A „programvita” kapcsán a két koalíciós párt továbbra is kiengesztelhetetlennek tűnik, Gyurcsány Ferenc tegnap újból kijelentette egy fórumon: sem politikai, sem társadalompolitikai szempontból nem látja kivitelezhetőnek a jóléti rendszerek radikális átalakítását s a lakossági adóterhek növelését. Így a jövő évi adóváltoztatásokra csak az alappályából képződő forrásokból lehet meríteni, összeget viszont nem említett. Mint mondta, a 4 százalékos társasági különadó és az egységes, 1950 forintos egészségügyi járulék eltörlése lehetséges a jövő évi adóváltozások keretében, úgy, hogy nem engedik felpuhítani a költségvetést.
Lapunk úgy tudja, a vállalkozókkal folytatott egyeztetéseken elhangzott, számukra a különadó a legvitatottabb elem, ennek elengedése már könnyítést jelent. Mindkét tételnél a megszüntetés vélhetően csak két év alatt érhető el, hiszen a különadó eltörlése önmagában is legalább 200 milliárd forintos kiesést hozna. Felmerült az a verzió is, hogy a különadót a jelenleg 16 százalékos társasági nyereségadóval vonnák össze – azaz az adóalapot az utóbbi képezné –, s majd az immár 20 százalékos terhet csökkentenék 18 vagy 16 százalékra.
A miniszterelnök azt is mondta: folytatódnak a „reformértékű lépések”, de a következő két évben „nem hajt a tatár”. Szerinte az MSZP nemet mond a reformellenes szociális illúziókeltésre s a gazdasági sokkterápiára is, ami a gazdaság szempontjából szükséges lenne, az társadalmilag csaknem lehetetlen.
Az SZDSZ továbbra is koalíciós vízválasztónak tartja az adócsökkentést, amelyhez „meg kell teremteni” a forrásokat további kiadáscsökkentéssel az állami intézményeknél, többek között a családi pótlék és a gyes-gyed rendszerének átalakításával, az adókedvezmények újragondolásával.
Kérdéses a parlamenti többség
Az MSZP-frakció tegnap lapzártánk után egyeztetett a pénztártörvény további sorsáról. A kérdés az volt, hogy módosító indítványokkal „kivegyék-e” a magántőkét a jogszabályból, vagy új törvényt terjesszenek elő, s az helyezze hatályon kívül a törvényt. Mindkét megoldáshoz parlamenti többség kell, ám két újabb megbetegedés miatt jelenleg csupán 186-an vannak a szocialisták. Kérdés, hogy tudják-e biztosítani egy-egy ügyhöz az egységes szocialista álláspontot, mert csak ezt követően lehet voksokért „házalni” az ellenzéki pártoknál. Az SZDSZ ma kizártnak tartja, hogy egy-egy képviselőjük a frakciótól eltérő álláspontot képviseljen.

