Május elején kerül a kormány elé az Új tulajdonosi programmal (ÚTP) kapcsolatos javaslat, és jó eséllyel ekkor a döntés is megszülethet. Az első részvényvásárlásokra már 2009 első néhány hónapjában sor kerülhet – fogalmazott Daróczi Dávid kormányszóvivő tegnap azután, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ÚTP Tanáccsal találkozott. Az ülésen a kormányfő előremutatónak nevezte a tanács javaslatát, megnőtt tehát az esélye annak, hogy a jövő évtől 5–15 százalékos árfolyamkedvezmény, 3–5 éves részletfizetési lehetőség és – legalább ötéves tartás esetén – árfolyamnyereség-adó alóli mentesség mellett „vásárolhatjuk be” magunkat állami cégekbe.
Hogy pontosan mely vállalatok lesznek a programban, arról tovább folynak az egyeztetések, ám az előzetes találgatásoknak megfelelően az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek, az erről leválasztott Mavir, a Szerencsejáték Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt. neve hangzott el az ülésen. Meglehet, hogy néhány ingatlanokat tartalmazó holding, víziközmű- és mezőgazdasági társaság, valamint a Tokaj Kereskedőház is benne lenne, ám ezeket a javaslatokat még alaposan ki kell dolgozni – közölte a tegnapi ülésen Mészáros Tamás, az ÚTP Tanács elnöke. A grémium csomagjában az is szerepel, hogy az ÚTP keretében megszerzett értékpapírok öröklése illetékmentes lehessen.
Az ülésen Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a program sok ember számára biztosít vonzó kedvezményeket. Kérdés ugyanakkor, hogy valójában mekkora is a potenciális vásárlók köre. Arra maga Mészáros Tamás mutatott rá, hogy a magyar lakosság több mint felének semmilyen megtakarítása nincs, és ez a kör nyilván nem lesz túl lelkes a „polgárosodás” ezen új eszköze iránt sem. Korábban Keller László, a pénzügyi tárca államtitkára 200-300 ezer háztartásban jelölte meg a kereslet megtestesítőjét, a GKI minapi kutatásából pedig az derül ki, hogy Magyarországon 267 ezer háztartásnak vannak értékpapírjai. Az új tulajdonosok tehát valószínűleg nem lesznek többen száz-kétszázezernél. Kérdés az is, hogy valamennyi EU-polgár számára adott lesz-e a lehetőség, a közösségi szabályok szerint ugyanis őket sem lehet kirekeszteni. Az biztos, hogy az adókedvezménnyel csak Magyarországon adószámmal rendelkező magánszemélyek élhetnek, ez erősen leszűkíti az érintettek körét.
Komoly dilemma még a programba bevonandó cégek kiválasztása és előkészítése is. Nemrég egy konferencián maga Mészáros Tamás fogalmazott úgy, hogy igen kockázatos, ha az ÚTP-be nem megfelelő módon felkészített vállalatokat vonnak be, és el kell kerülni az aluljegyzés veszélyét is. Nem véletlen tehát, hogy jövőre valószínűleg csak egy-két cég esetében indul meg a program. Erre jelen állás szerint az autópálya-kezelő tűnik a legesélyesebbnek.
Tegnap Daróczi Dávid arról beszélt: a kormány májusi döntését intenzív tájékoztatási szakasz követi, hogy az akár több éven keresztül futó programot a potenciális befektetők minél szélesebb körben ismerhessék meg. KR
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.