Tavaly elúszott az adóreform
Tavaly nem volt, de jövőre sem lesz adóreform – a kormányzati megszólalásokon túl a költségvetési adatokból is ez a tanulság szűrhető le. Az adóteher csökkentésére fordítható mozgástér ugyanis 2009-ben alig lesz nagyobb, mint amekkora 2007-ben volt. Jövőre a kormány már csak 100-150 milliárd forintos kerettel számol, ám ekkora összeget a 2007-es büdzséből is ki lehetett volna szorítani. Tavaly ugyanis a 600 milliárd forintot is megközelítették a terven felüli állami bevételek, ám igaz, e tétel kétharmadát a költségvetési deficit terven felüli csökkentésére fordította a kabinet, és a kormánynak eleget kellett tennie bizonyos törvényi kötelezettségeknek is – ilyen például a nyugdíjemelés. Az iparkamara tegnapi rendezvényén ugyanakkor volt pénzügyminiszterek és közgazdászok az adók csökkentéséhez szükséges fedezet minél előbbi előteremtését sürgették.

