BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem elég a kedvező időjárás

Nagy a bizonytalanság az elemzők körében az idei évre vonatkozó gazdasági növekedéssel kapcsolatban: a prognózisok 1,5 és 3 százalék között szóródnak. Miközben van olyan szakértő, aki stagflációt emleget, a 4cast londoni elemzője akár 4 százalék körüli GDP-növekedést is elképzelhetőnek tartott egy nemrégiben kiadott közleményében. Tegnap egyébként Bajnai Gordon gazdasági miniszter szintén nagyjából a piaci konszenzushoz közeli, 2,5 százalékos idei növekedési ütemről beszélt Brüsszelben.

Emellett több kutatóintézeti és elemzői gazdasági prognózisban is nagy hangsúlyt helyeztek a növekedésen belül a mezőgazdaság várhatóan jó 2008-as eredményére. Az ágazat súlya a nemzetgazdasági GDP-n belül nem éri el a 4 százalékot sem, ám a dinamikáját két számjegyűre várják a szakértők, így mégis érezhető hatása lesz a statisztikákban. Látni kell azonban, hogy más ágazatok eredménye várhatóan romlani fog, így összességében 2–2,5 százalék közé eső prognózisokat adott az elemzői kar az idei bővülésre. A tavalyi visszaesés jelentős részéért felelős tényezők – gyakorlatilag a mezőgazdaság és az egészségügy – kiszűrésével az Ecostat és a GKI is előrukkolt, az első piaci, illetve nem piaci GDP-nek, míg utóbbi magnövekedésnek nevezi a statisztikáját.

A másik olyan terület, ahol az óriási 2007-es visszaesés után javulás várható, az a közszolgáltatásoké. Ennek a területnek öszszességében 15 százalék feletti a súlya, igaz, ebben a egészségügyi és oktatási magánintézmények teljesítménye is szerepel. Ez a terület tavaly átlagosan 2,1 százalékos csökkenést könyvelt el, ehhez képest a változatlan teljesítmény nagyjából 0,3 százalékponttal befolyásolná a nemzetgazdasági dinamikát.

Ha a mezőgazdaság a tavalyi, 14 százalék körüli hozzáadottérték-csökkenés után az idén csak stagnálna, az önmagában 0,4-0,5 százalékponttal vinné feljebb a teljes GDP-t, ha visszaerősödne a 2006-os volumen szintjére, akkor pedig nagyjából egy százalékponttal gyorsíthatná a gazdasági növekedést. Meg kell jegyezni, hogy az ágazat termelési adatainál jóval kevésbé ingadozik a hozzáadott értéke. Ha egy kiugróan jó – a 2006-ost is 10 százalékkal felülmúló – adatot hozna, akkor az ágazat által generált növekedési többlet 1,3-1,4 százalékpontos is lehetne.

Ezt azonban több okból sem lehet mechanikusan hozzáadni a tavalyi növekedési ütemhez, egyrészt a láncolásos GDP-számítás módszere miatt (a volumenadatokat az előző évi áron súlyozzák össze, de a növekedési szám 2000-es bázisáron van megadva), másrészt pedig már most biztosnak látszik, hogy a többi ágazat növekedése összességében alacsonyabb lesz a tavalyinál. Emellett is óvatosságra intettek a közelmúltban az elemzők, még egyáltalán nem biztos, hogy olyan kimagasló éve lesz a mezőgazdaságnak, a terméseredményekről pedig csak ősszel lesz közelítő statisztika.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.