BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elismerés: Magyarország a 7. legvonzóbb befektetési célpont

Magyarország Európában a hetedik leginkább preferált befektetési helyszín, a régióban egyedül Lengyelország előzi meg – derül ki az Ernst and Young idei felméréséből (European Attractiveness Survey, 2008.), amelyet most mutatnak be a franciaországi La Baule-ban zajló VI. Befektetési Világkonferencián.

Magyarország javított tavalyi eredményén az Ernst and Young által, immáron hatodik alkalommal készített felmérésben, amelynek keretébe 834 döntéshozót kérdeztek meg a meglévő és tervezett befektetési helyszínek kiválasztásánál alkalmazott preferenciáikról. A tanácsadó cég a válaszokat vezető elemzők gazdasági analízisével vetették egybe, és így jött ki az eredmény. A rangsorokat is tartalmazó kiadványból kiderül: mind az elmúlt év tényadatai, mind a jövőt előrevetítő preferenciákat illetően Magyarország ott van a kontinens top-mezőnyében.

Mindezt érdemes annak fényében vizsgálni, hogy általában véve csökkent Európa vonzereje a befektetők szemében, akik szerint a világ üzleti térképét át kell rajzolni, Európának új régiókkal kell felvennie a versenyt. Kína felső osztályba lépett, Indiával és Oroszországgal is egyre komolyabban kell számolni. (Ám megjegyzendő, hogy Kína részesedése csak 8 százalék a világ FDI kihelyezéseiben; ugyanakkor Nyugat-Európa – amelynek a vonzereje 33 százalékra csökkent - még mindig 37 százalékkal részesedik az össz-FDI-vonzásban.) Ami a magyar pozíciót illeti, külön érdekes az eredmény annak fényében, hogy az általános vonzerőt alkotó tényezők közül a nemzetközi befektetők a politikai és jogi stabilitást, valamint az infrastruktúra fejlettségét értékelik a legtöbbre.

Ami konkrétan Magyarországot, s ezen belül a múltat érinti. A projektek számát tekintve Magyarország négy hellyel javulva most a hetedik. Tavaly 25 százalékkal több – 135 – befektetési projekt született, mint egy évvel korábban. A 25 százalékos növekedés elsősorban az ipari gyártás és logisztika területének köszönhető. A szolgáltató ágazatba való befektetések aránya stabilan 30 százalék.

Az új munkahelyek teremtése alapján felállított listában Magyarország (11 104) 2007-ben a 7. helyet szerezte meg, lényegében az előző évivel azonos szinten maradt. Csehország 3, Oroszország a 4, Románia a 6.
Mindezt úgy, hogy a működő tőkebefektetésekkel generált új munkahelyek száma Európában tavaly 18 százalékkal csökkent, miközben a befektetési projektek száma 5 százalékkal meghaladta a 2006-osat. Főleg az ipari befektetések mérséklődtek, s a gyenge dollár és a nyugati fogyasztói piacok beszűkült kereslete miatt az új munkahelyek teremtése zuhanásszerűen visszaesett. 2007-ben összesen 176,5 ezer új munkahely született, szemben a 2006-os 215 ezerrel.

Régiónk a kontinensen születő új projektek 28, illetve az új munkahelyek 58 százalékát vonzotta tavaly. A Közép-Kelet-Európába érkező projektek száma 15 százalékkal nőtt, annak ellenére, hogy a munkahelyteremtésben a régió 7 százalékkal visszaesett. A legtöbb új munkahely az iparban született. A jármű, elektronikai és elektromos ipar az új munkahelyek 50 százalékát generálta.

A szolgáltató szektorban keletkező új munkahelyek száma térségünkben 30 százalékkal elmaradt az előző évitől. Ilyenformán a szolgáltatások területén Kelet és Közép-Európa részesedése lényegesen alacsonyabb, mint Nyugat Európáé (13 százalék a 60 százalékkal szemben). A régión belül a befektetők preferenciája változatlan, a szolgáltató központoknál a többség Lengyelországot választja (amely az összeurópai rangsorban is második), s amely tavaly 2 557 új munkahelyet teremtett a szolgáltatói szektorban. Magyarország azonban alig valamivel kevesebbet, a maga 2 536 új ilyen munkahelyével közel annyira vonzó célpontnak bizonyult.

Ami pedig a jövőt vetítheti előre: a befektetők java továbbra is Európát preferálja, ezen belül az új befektetésekre a válaszadók 18 százaléka Lengyelországot, 16 százalékuk Németországot, 12 százalékuk Oroszországot jelölte meg. Magyarországot 9 százalék részesíti előnyben, ezzel a kedvencek rangsorában a hetedik.

Európa dinamizmusát egyébként Közép és Kelet-Európa (benne Oroszországgal) tartja fönn. A térség az új projektek 28 százalékát vonzza, és 58 százalékot képvisel az újonnan teremtett munkahelyek számában. A növekedés góca Oroszország, de Törökország és Ukrajna is egyre sikeresebb.

Ha az ágazatok oldaláról vizsgáljuk a felmérés eredményeit, azt látjuk, hogy a vállalatvezetők várakozásai szerint Európa maradt az adminisztratív és back office szolgáltatások kiépítésének kedvenc helyszíne (a megkérdezettek 53 százaléka válaszolt így). A kutatás-fejlesztési tevékenység esetében már nem volt egyértelmű preferencia. Nyugat-Európa és Észak-Amerika preferált kiválasztásának aránya jelentősen csökkent, ám India és Kína e tekintetben még nem tudott teret nyerni. Sőt, Kína státusza gyártó bázisként is némileg csökkent. Közép és Kelet-Európa a válaszadók 17 százalékánál jön számításba preferált gyártási helyszínként.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.