BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lecsúszhat Magyarország

Kelet-Közép-Európa országai sokkal vonzóbbak a német beruházók számára, mint a nagy feltörekvő országok – derül ki a Prognos elemzéséből. A svájci kutatóintézetnek a Handelsblatt felkérésére készített globalizációs jelentése 34 gazdasági és társadalmi mutató (köztük „kemény” makroadatok és szubjektív felmérési eredmények) alapján vizsgálja a világ száz országának vonzerejét. Az eredmények a Prognos szakértői szerint elsősorban a német kis- és közepes vállalkozások számára sokatmondók, hiszen – míg a nagy multik gyakorlatilag mindenütt jelen vannak – nekik jól meg kell fontolniuk, melyik országban lépnek piacra.

Magyarország 5,40 pontos eredményével a lista 33. helyén áll, valamelyest lemaradva Csehország és Szlovákia mögött, ugyanakkor megelőzve Lengyelországot, vagy pláne Romániát. Az összesített eredmény azonban nagy különbségeket takar az egyes területeken. Míg a jelenlegi helyzet alapján viszonylag jól áll hazánk, a jövőbeni kilátások Romániát kivéve minden új EU-tagállamban kedvezőbbek, mint nálunk. (Ennek az adatnak a drámaiságát azonban tompítja, hogy az összesített rangsor élmezőnyében helyet foglaló Egyesült Államok és Franciaország is a sereghajtók közé tartozik ezen a jövőbe tekintő listán.) A térség legtöbb államához hasonlóan egyébként Magyarország is jobb terep a német export számára, mint a működőtőke-beruházásoknak.

Sokat elárul a globális versenyhelyzetről az, hogy a 25 legvonzóbb célország között 17 EU-tagállamot találunk. Különösen feltűnő a szédítő iramban fejlődő Kína, India és más feltörekvő országok viszonylag rossz helyezése. Kína a 38. helyen áll, a többi BRIC ország (India, Oroszország és Brazília) pedig a százas mezőny alsó felében foglal helyet. Kína esetében a nem vámjellegű kereskedelmi korlátozások, a bürokratikus terhek, valamint a tulajdonjogok bizonytalansága riasztja el elsősorban a beruházókat, míg Brazíliában az infrastruktúra, a korrupció és a vámok magas szintje jelent problémát. Ugyanakkor tény, hogy folyamatosan felértékelődnek a BRIC országok. A jövőbeni kilátások szempontjából Kína a világ 4., India a 10. legvonzóbb üzleti célpontja – összegzi a Prognos. (Oroszország és Brazília ezen a téren is le van maradva.)

A Magyarországon tevékenykedő német cégek helyzetét nagyban rontja a bonyolult, túlzott adminisztrációval párosuló adórendszer – mondta lapunknak Vahl Tamás, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke. Mint hozzátette, ez óriási erőforrásokat köt le, nem egy esetben külön embert kell foglalkoztatniuk a cégeknek a papírmunka elvégzésére. Az adókat egyébként nem tartják különösebben magasnak, ám úgy vélik, a leendő adóreformnak – elsősorban az adóelkerülés visszaszorítása érdekében – jelentős egyszerűsítésekkel kell járnia.

Nagyfokú értetlenséggel szemlélik a német tulajdonú vállalkozások, hogy – bár a jogi környezet megfelelő – olykor a végrehajtó hatóság másképp értelmezi a szabályokat, mint az adott cég. Ez a versenyben okozhat jelentős hátrányokat. Ugyancsak hátrányosan érinti őket, hogy a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága miatt nem tudnak tervezni.

A kamara nemrégiben készített konjunktúrafelmérése szerint tagvállalatai a korábbi éveknél borúlátóbban ítélik meg a rövid távú konjunkturális kilátásaikat Magyarországon. Több mint felük (57 százalék) vélte úgy, hogy az ország gazdasági helyzete rossz, ám a saját üzleti eredményeiket kielégítőnek ítélték. Az is kitűnik a válaszokból, hogy egyre több cég szembesül a szakemberhiánnyal, minden második vállalat azt állította, hogy ez gazdasági hátrányokat okoz számára.

A befektetői-üzleti környezet még mindig pozitív az Audi Hungaria Motor Kft. számára, ám Magyarország már több szempontból is elvesztette versenyelőnyét a régióban – jelentette ki Lőre Péter, a győri társaság PR-igazgatója. Az Audi AG ugyanis öt kritériumot vizsgál a kelet-közép-európai országokban, és ezek közül háromban már lemaradt a magyar gazdaság.

Az Audi tapasztalatai szerint hazánk még jól szerepel a közúti, vasúti és légi kapcsolatokban (a Győr melletti Pér repterének felújításához az Audi is jelentősen hozzájárult). Másrészt megfelelő a pénzügyi és az ipari szolgáltatói környezet is. Lőre Péter idesorolta a hatékony logisztikai vállalatokat, a hulladékgazdálkodást, valamint a több mint ötezer fős vállalat üzemeltető és karbantartó szolgáltatást nyújtó partnereit.

Magyarország azonban komoly versenyhátrányba került a szolidaritási adóval megfejelt társasági nyereségadó és a helyi adók tekintetében. Emellett az Audi elégedetlen a szakképzéssel, valamint a munkabérek járulékterheivel is.

Ez utóbbi miatt döntött úgy a Leoni konszern tavaly szeptemberben, hogy a Wroclaw közelében lévő gyárába telepíti át egri leányvállalata munkaerő-igényes termelését, mivel a munkabérek járulékos terhei miatt nálunk 20 százalékkal magasabb a termelési költség. Így az elmúlt évet még 650 fővel zárt Leoni Hungária Kft. augusztusig kiüríti három, Egerben bérelt üzemcsarnokát, ahol egyebek között az Audi szupersportautója, az R8-as, valamint a Lamborghini Murciélago és Gallardo modellek kábelhálózata készült. Az autóipar beszállítói piacán fokozódó árverseny, valamint a magyarországi előállítás drágulása miatt határoztak úgy, hogy olyan környezetbe viszik a gyártást, ahol a cégcsoport versenyképessége biztosítható.

Pedig másfél éve még egy öszszesen 2,1 millió eurós beruházást hajtott végre az anyacég Egerben. Minden egyes R8-as modellbe öszszesen négy kilométernyi vezetéket építenek be, s a fenti beruházási összeg jó részét a késztermékek automata mérőpadjára, valamint a félautomata szerelő-, illetve ultrahangos hegesztőberendezésre fordították. Az új termék gyártása miatt ugyanakkor szükségessé vált, hogy az akkor 720 fős társaság további 120 külső munkást béreljen. VG


Négyezer működő német cég hazánkban

Ma 4000-re becsülhető a német érdekeltséggel működő, aktív vállalkozások száma Magyarországon.

Ezek termelési és szolgáltatótevékenysége közvetlenül és közvetve 300 ezer munkahelyet biztosít az országban, miközben a német anyavállalat versenyképességét is növeli a nemzetközi porondon.

A magyarországi üzemegységek már messze nem csupán a német konszernek kihelyezett termelőegységei, hanem fontos elemeivé váltak a vertikális gyártási folyamatoknak.

Hazánkban a legnagyobb tőkebefektető Németország, a teljes befektetett tőke mintegy harmada innen érkezett.



Ezek termelési és szolgáltatótevékenysége közvetlenül és közvetve 300 ezer munkahelyet biztosít az országban, miközben a német anyavállalat versenyképességét is növeli a nemzetközi porondon.

A magyarországi üzemegységek már messze nem csupán a német konszernek kihelyezett termelőegységei, hanem fontos elemeivé váltak a vertikális gyártási folyamatoknak.

Hazánkban a legnagyobb tőkebefektető Németország, a teljes befektetett tőke mintegy harmada innen érkezett. A Legnagyobbak Forrás: VG-gyűjtés

(A legnagyobb német befektetők hazánkban)

Audi – motorgyártás, k+f kapacitás

Bosch – szereléstechnika

E.On – energiaipar

LuK – járműalkatrész-gyártás

RWE – energiaipar

Siemens – hírközlés

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.