Magyar gazdaság

"Aki képes dolgozni, az járuljon hozzá a közteherviseléshez"

A szociális rendszer átalakítása után a jelenlegi 230 ezer szociális segélyben részesülő egy részét bevonják a közfoglalkoztatásba - közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a Nyugat-dunántúli Regionális Szociálpolitikai Tanács ülését követő sajtótájékoztatón Nagykanizsán.

Csak azok lesznek jogosultak a segélyre, akik mentális egészségi állapotuk miatt nem képesek munkát végezni - mondta Korózs.  

Az Út a Munkához Program célja a segélyezettek munkaerő-piaci pozíciójának javítása, a foglalkoztatottság növelése, ami a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködésével valósul meg. Az átalakítás során a társadalmi szolidaritást és az egyéni felelősséget szeretnék erősíteni: a minimum szintű ellátást továbbra is biztosítják a rászorulóknak, de aki képes dolgozni, az a munkájával járuljon hozzá a közteherviseléshez.

Akik mentálisan egészségi állapotuk miatt nem alkalmasak munkavégzésre - közel 100 ezren - továbbra is jogosultak lesznek a segélyekre, de az eddig segélyezettek jelentős részét bevonják a közfoglalkoztatásba. A források átcsoportosításával az eddig segélyre fordított pénzek jelentős részét a foglalkoztatás finanszírozására fordítják. A program során mintegy 65 ezer embernek egész évben legalább 6 órás foglalkoztatást biztosítanak.

Rendszeres segélyre a jövőben az 55 év felettiek, a legalább három gyermeket egyedül nevelő szülők lesznek jogosultak és azok, akik a munkára egészségi és mentális okok miatt nem képesek. A települési önkormányzatok saját rendeletükben határozhatják meg, hogy kiket vonnak be ebbe a körbe.

A támogatottak egy része foglalkoztatásban, képzésben, valamint munkaerő-piaci programokban vesz részt. Azok a 35 év alattiak, akik nem rendelkeznek szakképesítéssel, vagy nem fejezték be az általános iskolát, képzésben, oktatásban vesznek részt.

Korózs Lajos kijelentette: elutasítják a "monoki programot": a közfoglalkoztatásban résztvevők munkát végeznek, amelyért munkabér jár, jogosultságokat, szolgálati időt, a járulékfizetéssel pedig nyugdíjjogosultságot szereznek.

Az önkormányzatok 3 ezer főt alkalmaznak majd a közmunka-programok szervezéséhez, a családsegítő központokban pedig 300 pályakezdő, szociális területen képzett diplomás fiatal látja el ezt a munkát. Az államtitkár megjegyezte, hogy a parlamenthez már benyújtották a programtervezetet, a bizottságok a jövő héten tárgyalják a javaslatot, ha alkalmasnak tartják parlamenti vitára, akkor november első felében már az Országgyűlés elé kerülhet és megkezdődhet az általános vita. A módosítások után december 15-én záróvitát lehet tartani és 2009. január elsején életbe léphet a törvény.

közmunka munka Monok út a munkához foglalkoztatás közteherviselés segély bizottság
Kapcsolódó cikkek