BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felesküdtek a kormánytagok

ORSZÁGGYŰLÉS. Felesküdött tegnap a Bajnai-kormány – igaz, még a gazdasági miniszter nélkül. Őt a héten kívánja megnevezni Bajnai Gordon miniszterelnök. A válságkezelő kabinet államtitkári karának a listája is teljessé vált hétfőn – mint a kormányfő által a köztársasági elnöknek eljuttatott névsorból kiderül, sok helyen maradnak a régiek.

A parlamentben ismét voltak csörték a megszorítás kapcsán a miniszterelnök és az ellenzék között. Bajnai többek között arról beszélt, hogy kormányának válságkezelő programja a cselekvés programja, általa gyors és határozott intézkedésekkel ki lehet vezetni az országot a krízisből. A program négy pillérre épül. Egyrészt arra, hogyan védjük meg a válságtól a polgárokat, a családokat és a munkahelyeket. Másrészt az egyensúlyteremtésre, mert stabilizálni kell a gazdaságot. Harmadrészt kiemelte a növekedés újraindítását, ami fontos az uniós konvergencia miatt. S végül, de nem utolsósorban újjá kell építeni az elmúlt időszakban megromlott bizalmat az ország iránt.

A válságot a szocialista-szabad demokrata kormány okozta; 2002-ben még rendben voltak a gazdasági mutatók, az elmúlt hét évben azonban 15 esztendőt csúsztunk vissza – vágott vissza Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Helyettese, Varga Mihály volt fideszes pénzügyminiszter felrótta, hogy adócsökkentés helyet adókat emel a kormány. Oszkó Péter pénzügyminiszter válaszában felkérte a fiatal demokratákat, hogy tegyenek javaslatokat, kezdjenek egyeztetéseket a szükséges intézkedésekről. Hozzátette: a kormány azon van, hogy a lehető legjobb csomagot állítsa össze, és szívesen meghallgat minden értelmes javaslatot.

A szocialista frakciót egyébként már Mesterházy Attila irányította, akit tegnap választottak meg a pártelnökké avanzsált Lendvai Ildikó helyére. A frakcióvezető-helyettes Veres János volt pénzügyminiszter lett. KÁ




Támogatás az mgyosz-tól

A bejelentett intézkedések jelentős részben egybeesnek a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által javasolt válságkezelő lépésekkel – tette közzé a szövetség közleményben. Ám az MGYOSZ az élőmunkára rakódó terhek és az állami újraelosztás további mérséklését is szükségesnek tartják. Szorgalmazzák a gazdaság szereplői számára a mielőbbi likviditás biztosítását is.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.