BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Donald Trump: „Mindennek Zelenszkij az oka, miatta nincs végre béke!”

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárása politikai akadályokba ütközik, nem katonaiakba. Az amerikai elnök egy friss interjúban arról beszélt, hogy a béketárgyalások azért nem haladnak, mert Zelenszkij nem hajlandó engedményekre. Trump úgy fogalmazott: ha ebben változás történne, a konfliktus gyorsan lezárható lenne.

„A béketárgyalások elakadásáért elsősorban Volodimir Zelenszkij a felelős” – hangsúlyozta Donald Trump amerikai elnök a Reutersnek adott friss interjújában. Trump több nemzetközi helyzetről is beszélt, de legélesebben az orosz–ukrán háború kapcsán szólalt fel, pontosabban az ukrán vezetést bírálta. Trump állítása szerint Moszkva nyitott lenne a megállapodásra, a döntő akadályt azonban az Zelenszkij hozzáállása jelenti. 

Donald Trump: Mindennek Zelenszkij az oka, miatta nincs végre béke!
Donald Trump: „Mindennek Zelenszkij az oka, miatta nincs végre béke!” / Fotó: AFP

Trump az interjúban világossá tette, hogy megítélése szerint az ukrajnai háború lezárásának legfőbb akadálya jelenleg Volodimir Zelenszkij. Az amerikai elnök azt mondta, Vlagyimir Putyin „készen áll a megállapodásra”, és amikor arról kérdezték, miért nem sikerült eddig békét kötni, egyetlen szóval válaszolt: Zelenszkij. Trump szerint a konfliktus elhúzódása nem katonai, hanem politikai okokra vezethető vissza.

Az elnök úgy fogalmazott, hogy 

az Egyesült Államoknak „rá kell vennie” az ukrán államfőt arra, hogy elfogadja a kompromisszumot, mert nélküle nincs előrelépés. 

Trump ezzel ismét azt a narratívát erősítette, miszerint a háború lezárása elérhető lenne, ha Kijev hajlandó lenne engedményekre. Bár korábban mindkét felet bírálta, ezúttal egyértelműen Zelenszkijt nevezte meg a patthelyzet fő felelősének.

Trump kijelentése különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy elnökválasztási kampánya során többször is azt ígérte, akár egy nap alatt véget vetne az ukrajnai háborúnak. A mostani megszólalás arra utal, hogy 

a Fehér Ház szerint a béke útjában nem Moszkva, hanem Kijev politikai döntései állnak. 

Ez éles eltérést jelent az eddig megszokott nyugati kommunikációtól, amely elsősorban Oroszországot teszi felelőssé a konfliktus elhúzódásáért.

Az interjú további részében Trump röviden érintette más nemzetközi kérdések mellett az iráni helyzetet is, de ezeknél jóval nagyobb hangsúlyt kapott Ukrajna ügye. Az amerikai elnök szavai alapján a következő időszak egyik kulcskérdése az lesz, hogy sikerül-e változást elérni Zelenszkij álláspontjában, mert Trump szerint enélkül „nincs végre béke”.

Összeugrott Zelenszkij és Klicsko: Kijev főpolgármestere nem hagyja magát

Vitalij Klicsko kijevi polgármester nyilvánosan reagált Volodimir Zelenszkij bírálataira, és visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a városvezetés nem kezelné megfelelően az energiarendszert érő támadások következményeit. Klicsko hangsúlyozta, hogy 

a városi közművek és az energetikai szakemberek éjjel-nappal dolgoznak a drón- és rakétacsapások után megrongált infrastruktúra helyreállításán, sokszor extrém téli körülmények között. 

Elmondása szerint a kórházakat, szociális intézményeket és idősotthonokat autonóm áramforrásokra kötötték, a rászorulók pedig folyamatos ellátást kapnak. A polgármester úgy vélte, az elnöki kijelentések több ezer szakember áldozatos munkáját kérdőjelezik meg, akik fegyver nélkül is a város működőképességéért dolgoznak. Klicsko azt is jelezte, hogy korábbi, a város ideiglenes elhagyására vonatkozó tanácsát a helyzet súlyossága indokolta, és szerinte a lakosság őszinte tájékoztatása fontosabb, mint a politikai megfontolások.

Ajánlott videók

Továbbiak
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.