BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Indul a Sarkvidéki Állóképesség – katonák tartanak Grönlandra, újabb európai nagyhatalom csatlakozik az akcióhoz

Németország is részt vesz az akcióban. A Sarkvidéki Állóképesség célja Grönland biztonságának megerősítése.

Hadgyakorlatot tartanak több európai ország részvételével Grönland területén, amelyen Németország is részt vesz. Az Arctic Endurance (Sarkvidéki Állóképesség) nevű, csütörtökön kezdődő akció célja a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése.

Grönland
A német egység felderítő repüléseket végez majd Grönland fölött / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Az európai katonák egy nappal azután érkeznek a szigetre, hogy Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter. A hadgyakorlaton Németországon kívül részt vesz többek között 

  • Franciaország, 
  • Svédország 
  • és Norvégia. 

Utóbbi kettő minimális létszámmal: Oslo például mindössze két katonát küld.

Már mintegy 15 francia katona tartózkodik a szigeten, de még többen követik majd őket, és Olivier Poivre d’Arvor, Franciaország sarkvidékekért és tengeri ügyekért felelős nagykövete 

erős üzenetnek nevezte a műveletet,

amely csütörtöktől szombatig tart. Svédország arra is hajlandó, hogy csapatokat küldjön harcolni a sziget védelme érdekében.

Grönland nem eladó, de Donald Trump akarja

Donald Trump amerikai elnök határozottan ragaszkodik Grönland megszerzéséhez, akár katonai erővel is, bár a megvásárlását preferálja – ennek azonban igen borsos ára lenne, ráadásul a sziget nem is eladó.

A dán és a grönlandi külügyminiszer nem sok sikert ért el Washingtonban / Fotó: AFP

Ami a hadgyakorlatban való német részvételt illeti, 13, elsősorban felderítésre specializálódott katona érkezik, akik egy Airbus A400M szállítógéppel fognak repüléseket végezni Grönland felett a berlini védelmi minisztérium közlése szerint.

A Deutsche Welle tudósítása szerint a tárca közölte, hogy a Dánia által kezdeményezett bevetés célja más európai országokkal együttműködve „feltárni a Dánia regionális biztonságának biztosításához nyújtott potenciális katonai hozzájárulások kereteit”, például a tengeri felügyeleti képességek terén.

A Downing Street is megerősítette, hogy 

Dánia kérésére brit tisztek is csatlakoztak a felderítőegységhez

még a hadgyakorlat megkezdése előtt.

Dánia erősíti a katonai jelenlétet

A német portál emlékeztetett, hogy a dán védelmi minisztérium már a szerdai washingtoni egyeztetés előtt bejelentette: azonnali hatállyal növeli katonai jelenlétét a királysághoz tartozó szigeten.

A dán légierő megérkezett a szigetre / Fotó: AFP

A közleményben nem említették név szerint az Egyesült Államokat a döntés okaként, csak annyit, hogy a válasz „geopolitikai feszültségekre” az Északi-sarkkört illetően. Kiemelték azt is, hogy az erősítést „szoros együttműködésben hajtják végre a NATO-szövetségesekkel”.

A tárca tudatta, hogy 

több repülőgépet, hadihajót és katonát telepítenek Dániából és a NATO-tagállamokból Grönlandra

– ez azonban kevés lenne egy esetleges amerikai fegyveres beavatkozás esetén, ami egyébként az egész katonai szövetség végét is jelentené.

 

Ajánlott videók

Továbbiak
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.