Nem rázza meg a biztosítókat az olaszországi földrengés
Csupán kis mértékben érinti a biztosítókat az abruzzói L’Aquliában és környékén lezajlott földrengés miatti több milliárd eurós pusztítás – közölte az ISVAP olasz piacfelügyeleti hatóság. A biztosítóknak elsősorban azért nem kell tömeges kárigény-bejelentésekre számítaniuk, mert az érintettek túlnyomó többségét lakossági ügyfelek alkotják, akik a földrengés ellen is védő csomagokat általában túl drágának találták. Az ilyen esetekre kötött vállalati szerződéseket ugyanakkor rendszerint viszontbiztosítják. Az ISVAP szerint a biztosítással nem rendelkező több ezer magánszemély jelenleg leginkább az államtól várhat segítséget.
Silvio Berlusconi kormányfő rendkívül határozott fellépése mindenesetre reményre adhat okot, különösen pedig az a felvetése, hogy két éven belül egy teljesen új L’Aquila épüljön fel a romokból. Az aktivitásáért több helyről is elismerésben részesülő Berlusconi ugyanakkor kisebbfajta sajtóvihart kavart, amikor azt tanácsolta a földrengés hajléktalanná vált áldozatainak, hogy fogják fel „kempingezésként” a mostani helyzetet. Reuters, Bloomberg
A híd megépül
A tervek szerint halad tovább a Szicíliát a szárazfölddel összekötő függőhíd építése – erősítette meg az olasz kormányfő. A média az abruzzói katasztrófa kapcsán mutatott rá a projekt kockázataira, tekintettel arra, hogy a Messinai-szoros szintén rendkívül földrengésveszélyes területnek számít.


