BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szuperbruttósítás: sok a kérdés

Tervek. Már jövőre megvalósítaná a kormány a bérek bruttósítását, legalábbis ez derül ki Bajnai Gordon miniszterelnök tájékoztatójából. Azon túl azonban, hogy sor kerül az úgynevezett szuperbruttósításra – vagyis a bruttó keresetek 2010-től megegyeznének a ma a munkáltatókat terhelő teljes bérköltség összegével –, a részleteket egyelőre homály fedi.

Márpedig egyáltalán nem mindegy, hogy a bruttósítás mellett milyen adó- és járulékmódosításokat valósít meg a kormány, s hogy pontosan miként alakul az adójóváírás vagy az adókedvezmények sorsa. A szuperbruttósítás ugyanis önmagában pusztán számítási módszer kérdése. Megvalósítása esetén az adók és járulékok vetítési alapja jövőre több mint negyedével, egészen pontosan – az 5 százalékpontos járulékcsökkentés, valamint a szakképzési hozzájárulás figyelembevételével – 28,5 százalékkal emelkedik. Az viszont, hogy mindez adóemelést vagy adócsökkenést jelent-e az egyes jövedelmi sávokban, a peremfeltételeken múlik – hívta fel lapunk figyelmét Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője. Hozzátette: az nem kérdés, hogy az adóalap minden esetben nőni fog, a terhelés szinten tartásához tehát már önmagában is szükség van az adó- és járulékkulcsok lefaragására. Ám ha megnézzük, hogy a kormány mit tervez a személyi jövedelemadó kulcsainak esetében, világossá válik, hogy a fizetendő szja mértéke önmagában ettől a módosítástól jövőre nemhogy nem csökken, hanem még emelkedik is. Az adóalap ugyanis több mint negyedével nő, miközben az adókulcsok csupán 3-3 százalékponttal lesznek alacsonyabbak – legalábbis ha a kormányzati tervekben szereplő legkedvezőbb, 15 és 33 százalékos szja-kulcsot vesszük figyelembe.

A fizetendő adó mértékét természetesen más tényezők is befolyásolják, többek között a sávhatár, amely a tervek szerint jövőre jelentősen nőne, négy- és ötmillió forint közé. Ez azonban csupán a havi bruttó 160 ezer forintnál többet keresőket érinti előnyösen, már amennyiben 2009-re a beharangozott, visszamenőleges hatállyal 1,7 millióról 1,9 millió forintra módosítandó sávhatárral számolunk. Tény ugyanakkor, hogy a kilátásba helyezett sávhatáremelés bőven ellensúlyozza a szuperbruttósítás ez irányú hatását. Kérdés még, mi történik az adójóváírás és az adókedvezmények terén, ám az biztos, hogy ezek szűkítése szintén az alacsonyabb jövedelmi sávokban okoz komoly adóteher-növekedést.

„A szuperbruttósítással kapcsolatosan még nem láttak napvilágot azok a részletszabályozások, amelyek alapján a javaslatot támogatni lehetne” – vélekedik Kalocsai Zsolt, az adótanácsadó és pénzügyi szolgáltató RSM DTM Hungary vezérigazgatója is. Az új számítási módszer előnye lehet ugyanakkor, hogy a munkavállalók világosan látnák, a foglalkoztatásuk mennyibe is kerül a cégnek. Ezt Oszkó Péter pénzügyminiszter is a szuperbruttósítás egyik jótékony hatásának nevezte egy tegnapi interjúban, hozzátette azonban: az új módszerrel lehetőség nyílik az adórendszer egyszerűsítésére, néhány járulék kivezetésére is. KR


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.