"A pénz, a pénz! Ez ám a bökkenő.
Ez életünkben a szekérkenő.
Nélküle a kerék lassan forog,
S forgása közben szörnyen nyikorog."
Petőfi mindössze 21 éves volt, amikor - egyébként duhaj szellemű és bővérű verselések közepette - többször is megörökítette a pénzhiányhoz való "nagyvonalú" viszonyát. Manapság, amikor a rendszerváltás utáni magyar demokrácia is ebben a már nagykorú, de még tapasztalatlan életkorban van, a pénzügyekhez és a költségvetéshez való általános állampolgári hozzáállás sokban emlékeztet a költő könnyed szellemiségéhez. De hát Petőfit nem a közgazdasági racionalitásáért tiszteljük – szögezi le a Népszabadságban a pénzügyminiszter.
2006-ban a magyar szocialisták és liberálisok legfőképpen azzal a közös szándékkal újították meg koalíciójukat, hogy végre rendet tegyenek az államháztartás korábban sokszor spontánul formálódó, pillanatnyi és vélt érdekeknek, vitatható értékeknek teret rendszertelenségében. A rendcsinálásra szerfölött szükség volt, hiszen 2006-ra vált egyértelművé, hogy a megelőző hat-nyolc évben működő kormányok a és a jóléti felzárkózás mítoszának bűvöletében nem fordítottak kellő figyelmet a hiány és az alakulására, nem látták vagy legalábbis nem vették kellően figyelembe a stratégiai átalakítások szükségességét, a reformok elodázhatatlanságát és lehetőségét.
A Horn-kormány sikeres makrogazdasági stabilizációját követően - kb. 1997 és 2005 között - a növekedési üteme minden évben meghaladta a 4 százalékot, ami kiemelkedő volt az Európai Unióban. A növekedés hozamából részesedtek az állampolgárok, a vállalkozások, a közszolgálati szektor. A növekedés sikere ugyanakkor elfödte, hogy Magyarországnak egyre ijesztőbb méretű adóssága keletkezik, eltakarta, hogy a személyes és a gazdálkodói szektorban és leginkább az állami-önkormányzati-közszolgálati szférában egyszerre van jelen a pazarlás és a pénzszűke.
Az egyoldalú sikerek politikai ihletettségű mámoraiban nem vált (nem is válhatott) közismertté és általánosan elfogadottá, hogy a korábbi államháztartási mechanizmusokat, a finanszírozási és felhasználási gyakorlatot már nem lehet folytatni: alapvető reformok kellenek – írja Veres János egész oldalas elemzésében.
