Az alig egy-két éve még sokak által rettegett cégvadászok üzleti tevékenysége egyszerre két oldalról került szorítóba: a portfolióikban lévő, átvett cégek veszteségeire rámegy a korábban a felhalmozott tőkéjük nagy része, emellett manapság alig találnak olyan befektetőket, akik – vagy amelyek – pénzt bíznának rájuk. Arra is volt példa, hogy a befektetők pánikszerű tőkekivonását látva a társaságok megtagadták a náluk elhelyezett összegek kifizetését.
A zárt befektetési alapok üzleti modellje korábban azon nyugodott, hogy – jó hozamokat kínálva – szinte tetszőleges összegben tudtak pénzt felhajtani nyugdíjalapoktól, amerikai egyetemi alapítványoktól, bankoktól és más intézményi befektetőktől. A hatalmas forrásaik birtokában szakadatlanul pásztázták az üzleti horizontot valamely meggyengült vállalkozás levadászására várva.
Az átvett cégeket gyakorta feldarabolták, a foglalkoztatottakat elbocsátották, a felszerelést és a technológiát pedig esetenként eladták valamely feltörekvő, gyorsan iparosodó országnak. Egyes európai államokban, az ipar szövedékében okozott pusztítás nyomán időnként csak „sáskajárásként” utaltak a megjelenésükre. Mint a Financial Times Deutschland emlékeztet, a fellépésüket a Dax-indexben szereplő nagyvállalatok – BASF, Linde, TUI, Thyssen-Krupp, Daimler, Infineon vagy akár a Deutsche Post is félve figyelte.
A túlkapások ideje azonban elmúlt. A hajdan az európai elsőnek tekintett Permira nagy összeggel és még nagyobb várakozásokkal szállt be a ProSiebenSat1 tévétársaságba, az itt fenntartott tulajdoni hányadának értéke azonban mára lényegében nullára apadt, az olasz Valentino és a Hugo Boss divatcégekben szerzett részesedése pedig 50 százalékot veszített értékéből.
A Blackstone tavaly kénytelen volt mintegy 27 milliárd dollárral – csaknem negyedével – csökkenteni a portfoliójában szereplő cégek könyv szerinti értékét. A KKR Private Equity Investors 47,5 százalékos, a Candover 50 százalékos értékvesztést volt kénytelen mérlegszinten is elismerni.
