Bajnai este bejelentheti az új vagyonadót
A kormány válságkezelő programja négy pillérre épül : a rövid távú válságkezelésre, az egyensúlyteremtésre, a gazdasági növekedés beindítására, illetve a bizalom helyreállítására - fogalmazott Bajnai Gordon miniszterelnök a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) ülésén.
Bajnai szerint a kormány egy éve elég arra, hogy a válságkezelő intézkedésekkel a kedvezőtlen tendenciát visszafordítsák.
Mint mondta, az egyensúlyteremtést tekintve már korábban - a Gyurcsány-kormányban - is jelentős konszolidáció volt, és a közelmúltban megtett intézkedések is ezt a célt szolgálták.
A növekedés beindításához akadálymentesítésre, az adók csökkentésére van szükség - hangsúlyozta a miniszterelnök, utalva arra, hogy jelenleg kevesen fizetnek sok adót, és sokan keveset.
Ennek megváltoztatására példaként említette, olyan adójavaslatot készül előterjeszteni a kormány, amely 2010-től lehetővé teszi, hogy a munkavállalók 90 százaléka a személyi jövedelemadó alsó sávjába tartozzon.
Továbbá új vagyonadót vezetnek be , amely a magasabb értékű – 30 millió forint fölötti – ingatlanokat terheli majd. Az alacsonyabb értékű ingatlanoknál azonban minden maradna a jelenlegi szabályozásnál.
Bajnai utalt arra is, hogy a kormány a 2010. évi adójavaslatokat a jövő hét vége felé nyújtja be a parlamentnek. Erről bővebb részleteket várhatóan a szerdai kormányülést követően hallhatunk majd.
Annyit Bajnai is elmondott, hogy az adóék radikális – mintegy nyolc százalékos – csökkentését tervezik január 1-től. Emellett a munkáltatói járulékok öt százalékos kedvezményeit mindenkire szeretnék kiterjeszteni.
A kormány célja, egy világosabb és áttekinthetőbb adórendszer megteremtése – fogalmazott Bajnai.Ennek érdekében egyfajta adatbázis létrehozását tervezik, amelyből mindenki láthatja majd, mire költi az állam az adókból befolyó pénzt és mibe kerül az állam működése.
A GEF-en a miniszterelnök kitért a növekedés beindításához szükséges foglalkoztatottság növelésének fontosságára. Ennek részét képezi, hogy a 2012 után 65 évre emelik fokozatosan a nyugdíjkorhatárt, illetve megváltoztatják a gyes és a gyed időtartamát.
A miniszterelnök megjegyezte, hogy bizalom nélkül nincs gazdasági fejlődés és növekedés.
Az ülésen átvette a GEF elnöki tisztségét Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, aki a konszenzus, a közös célok keresésének fontosságát hangsúlyozta.
Mint mondta, a korábbi évek sikereire építve el kell érni, hogy a gazdaságba minél több forrás kerüljön. Egy ügyért dolgozunk, a válságkezelés, a kilábalás, a megoldás és a gazdasági növekedés beindításának ügyéért – fogalmazott.
Fontosnak nevezte, hogy csak arról beszéljenek, amit meg tudnak csinálni, s ezt alapelvének tartotta. Miniszteri szerepéről úgy vélte, ebben nem lehet nyerni, de ezt felvállalta.


