BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fizessenek a gazdagok!

Szükség van a gazdagok adóterhelésének növelésére a válság miatt – ez a gondolat a világ egyre több országában terjed. Több államban már a tényleges cselekvésig is eljutottak a döntéshozók, másutt még csak a tervezgetésnél vagy a vitáknál tartanak, ám mind többen érzik úgy: a mindenkit sújtó válság kirobbantásában nagy szerepet játszó gazdagoknak az eddiginél többet kellene befizetniük az államkincstárba.

Nagy-Britanniában Alistair Darling pénzügyminiszter a legfelső szja-kulcs 50 százalékra emelését javasolja, alig néhány hónappal azt követően, hogy a mostani 40 százalékos ráta 45-re növelését ajánlotta. Ez a kulcs csak évi 150 ezer font (48 millió forint) jövedelem felett lép be, s csupán a britek egy százaléka keres ennél többet.

A válság által Nyugat-Európában leginkább sújtott Írország minden jövedelemkategóriában az adó emelésére kényszerül, ám eltérő mértékben. A 8,65 eurós minimális órabéren foglalkoztatottak (ők évente 17 684 eurót keresnek heti 39 óra munkával) adóterhe heti 7 euróval emelkedik, az évi 100 ezer eurónál (28,5 millió forintnál) többet keresőké viszont 300-zal. Brian Lenihan pénzügyminiszter indoklása szerint azoknak kell a legtöbbet fizetniük, akik ezt a leginkább meg tudják engedni maguknak.

Az Egyesült Államokban Barack Obama elnök azt javasolta, hogy az évi 250 ezer dollárnál (53 millió forintnál) többet keresők adókedvezményeit csökkentsék, faragják le az évi 500 ezer dollárnál nagyobb állami szubvencióban részesülő agrártermelők támogatásait, s emeljék meg az örökösödési adót. Az utóbbi megvalósulni látszik, ám az előbbi kettő elvérzett a kongresszusi képviselők ellenállásán.

Németországban a szeptemberi szövetségi parlamenti választásokra készülő szociáldemokraták azt tették kampányuk egyik fő témájává, hogy 47 százalékra kellene emelni a jelenlegi 45 százalékos legfelső szja-kulcsot. „A válságban meg kell kérnünk azokat, akiknek a legszélesebb a válluk, hogy viseljenek több terhet” – magyarázta Frank-Walter Steinmeier, a párt kancellárjelöltje. Elemzők szerint azonban nem valószínű, hogy ez megvalósul, mivel a választás legfőbb esélyesének tűnő keresztényunió-pártok inkább adócsökkentésben gondolkodnak.

Franciaországban egyre többen szólítanak fel annak a szabálynak az eltörlésére, amelynek értelmében bármely polgár adóterhelése maximum a jövedelme 50 százaléka lehet (ez az úgynevezett bouclier fiscal). Legutóbb egy korábbi miniszterelnök, a kormánypárti Alain Juppé szólított fel a plafon megszüntetésére, ám Nicolas Sarkozy köztársasági elnök mindeddig mereven ellenállt, azt hangoztatva, hogy adóemelésre nem kapott mandátumot a választóktól.

Az adóemelési láznak Európában az szab gátat, hogy minden egyes tehernövelő intézkedés tovább növeli az alacsony adókulcsairól híres országok (főleg Svájc) vonzerejét a gazdagok számára. Még a helvét köztársaságban is úgy döntött azonban egy februári népszavazáson az egyik kanton (a zürichi), hogy eltörli azt a rendszert, amely lehetővé tette az országban élő külföldi állampolgároknak, hogy egy alacsony és jövedelemtől független átalányadó befizetését választhassák.


Érvek pró és kontra. A jómódúak adóterhelésének növelése szinte mindenütt vitákat vált ki. Sokan azzal érvelnek, hogy a gazdagok egyszerűen a lábukkal fognak szavazni: külföldre költöznek, ha növelik adókulcsaikat és megszüntetik az adókedvezményeket. Mások szerint az állam részéről tiszta defetizmus lenne ennek az elismerése. Az adófizetés elvégre nem választás kérdése, hanem kötelezettség – érvel ez a tábor. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az USA például akkor is jövedelemadó megfizetésére kötelezi polgárait, ha azok egész évben külföldön élnek. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.