A pozitívumokat illetően el kell ismerni, hogy a Bajnai-kormány számos olyan területhez nyúl hozzá, amelyek korábban tabunak számítottak a politikai arénában. Ilyen például a 13. havi juttatások elvétele, a nyugdíjrendszer szigorítása, a nagyvonalú támogatások megkurtítása, a vagyonok fokozottabb megadóztatása. További erénye a tervezett változtatásoknak, hogy azok igyekeznek a munkavállalást ösztönözni, preferálni.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a csomag tökéletes lenne. Továbbra sem láthatók például a radikális egyszerűsítés jelei, az szja-ban megmarad az adójóváírás, sőt a szuperbruttósítás értelmetlenül tovább bonyolítja a rendszert. Mindemellett máris komoly külső és belső lobbizás próbálja felpuhítani a kormány javaslatait, amelyek legjobb esetben is csak — némi túlzással — visszatérést jelenthetnek a 2002-es „jóléti rendszerváltás” előtti időkhöz.
Persze ez is valami – mondhatnánk, ha legalább az előremutató, a jövőt megalapozó intézkedések sorsa bizonyos lenne. De nem az. A következő választásokon esélyes Fidesz máris nyilvánvalóvá tette, hogy számos fontos és szükséges lépést is visszavonna. Hogy az általuk ígért gyökeres gazdaságpolitikai fordulat egyébként konkrétan miben különbözne a mostanitól, vagy hogy miként, miből képzelik a növekedésösztönzést, arról – a semmitmondó kliséken kívül – nagy a hallgatás.
Van tehát egy csomag, amely a hiányosságai ellenére még mindig messze a legjobb az utóbbi évek produktumai közül. Van egy ellenzék, amely épp most szűkíti be az ország és a saját majdani mozgásterét az ésszerű változások harsány elutasításával. Van egy hiszterizált társadalom, amely ragaszkodik a finanszírozhatatlan ellátórendszerek fenntartásához. Úgy tűnik, nekünk a válság sem elég a kitöréshez. Vagy csak még nem jött el az igazi…
A szerző a Világgazdaság rovatvezetője
