BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magas koncentráció a kivitelben

Magyarországról elsősorban a nagy és a külföldi vállalkozások exportálnak – tárta fel a Magyar Nemzeti Bank tanulmánya. Ennél meglepőbb eredmény, hogy ez a koncentráció nemhogy csökkenne, hanem növekedett is az elmúlt években. Ez az eredmény pedig azt a vélekedést támasztja alá, miszerint a magyar vállalkozások nem igazán képesek bekapcsolódni a nemzetközi termelési láncokba. Mindez fokozottan jellemző az ipari cégek körében, amelyek még inkább koncentráltak az export szempontjából, vagyis még nagyobb a nagyvállalatok túlsúlya a kivitelben.

A rendszerváltás óta a külkereskedelmi akadályok lebomlásával párhuzamosan a régió országainak a külkereskedelme gyorsan integrálódott a világgazdaságba. Ezen államok közül is kiemelkedik azonban hazánk. Mindennek azonban ára is van, a globális piacról begyűrűző pénzügyi válság s az azt követő recesszió igen intenzíven érinti a térségbeli országokat, amelyeket általában is sérülékenyebbnek tartottak az elemzők.

Az APEH adataira támaszkodó MNB-tanulmányból kitűnik, hogy az ipari exportáló vállalatoknak 65–70 százaléka volt kizárólag hazai és csak ötöde kizárólag külföldi tulajdonban. Utóbbi csoport ugyanakkor a szektorban foglalkoztatottak 40 százalékát alkalmazta, és ez az arány jelentős emelkedést mutat az 1995 óta vizsgált adatsoron. Az erőteljes koncentráció pedig abban jelenik meg, hogy az összesített exportárbevétel 60-70 százalékát a külföldi vállalatok bonyolítják. Megjegyzendő, hogy az okok között természetesen nemcsak a vállalkozási kultúrában meglévő eltérések szerepelnek, hanem a jóval magasabb technológiai színvonal is. És ne felejtsük el azt sem: több iparágra jellemző, hogy egyes részegységek gyártását telepítik csak az olcsóbb munkabérű helyszínekre, tehát az itt megtermelt alkatrészeket teljes egészében exportálni kell a végső összeszerelést végző országba. Az iparon kívüli versenyszektorban is megfigyelhetők ugyanezek a tendenciák, de sokkal kisebb mértékben – derül ki a tanulmányból. A mezőgazdaságban, az építőiparban és a szolgáltatások terén sokkal jelentősebb (80-90 százalék körüli) a kisvállalkozások aránya, ugyanakkor a kivitelnek is nagyobb részét adják. A legkisebbek részesedése a mezőgazdaságban és az építőiparban 40 százalékos a kivitelből, a szolgáltatásoknál pedig nagyjából kétharmados. Ugyanígy a külföldi tulajdonúak részesedése is kisebb ezekben a szektorokban az exportból. Míg ugyanis a tisztán hazai vállalkozások aránya hasonló az ipari ágazatban tapasztalthoz (70-80 százalékos), addig az iparban jellemző egytizedes részesedéssel szemben a mezőgazdaságban és az építőiparban 60-80 százalékát bonyolítják a kivitelnek, a szolgáltatásoknál ez az arány jóval kisebb.

Mindenesetre – s ezt már nem az MNB-tanulmány írja – a fenti megállapítások alaposabb alátámasztására további vizsgálatokra van szükség. Ám az így is megállapítható, hogy a magyar vállalkozások technológiája és vállalkozási kultúrája jelentősen elmarad a külföldi versenytársakétól, de bizonyosan fontos szerepe van a külföldiek részére juttatott adókedvezmények nagy arányának is. BD

Nehezen mérhető külkereskedelem – most a vállalatok jelentenek

Hazánk 2004-es EU-csatlakozásával megszűntek az unió felőli vámhatárok, az áruk szabad mozgása miatt viszont a külkereskedelmi statisztikák is megbízhatatlanabbá váltak.

A korábbi KSH-adatok ugyanis nagyban támaszkodtak a határforgalmi statisztikára, most viszont a vállalatok adatszolgáltatására kénytelen hagyatkozni a hivatal. Emiatt sokkal pontatlanabb adatokhoz jutunk, ráadásul jóval később és nem megfelelő felbontásban.

Vélhetően ez is az egyik oka lehetett annak, hogy az idézett MNB-tanulmány az APEH adataiból indul ki.

A korábbi KSH-adatok ugyanis nagyban támaszkodtak a határforgalmi statisztikára, most viszont a vállalatok adatszolgáltatására kénytelen hagyatkozni a hivatal. Emiatt sokkal pontatlanabb adatokhoz jutunk, ráadásul jóval később és nem megfelelő felbontásban.

Vélhetően ez is az egyik oka lehetett annak, hogy az idézett MNB-tanulmány az APEH adataiból indul ki.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.