Jelentős beruházások indulhatnak a magyarok egyik kedvelt üdülőhelyén
A Tisza-tónál a tiszaderzsi Kárász kikötő és kemping fejlesztését uniós forrásokból valósítják meg. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után a kivitelezéssel a Dola Generál Építő Kft.-t bízták meg – számolt be az Origo.

Egyre kedveltebb úti cél a Tisza-tó
A kemping területén egy 120 négyzetméter területű, részben nyitott faszerkezetű, foglalkoztató és közösségi színtérként szolgáló épület valósulhat meg. Ezenkívül megújítják a meglévő vizesblokkokat, kibővítik akadálymentes mosdókkal, és épül egy fedett közösségi konyha is.
A kikötőt érintő fejlesztések során összesen 1080 folyóméter hosszon történik partszakaszrendezés és partvédelem, jelentős – közel 14 ezer köbméternyi – víz alatti kotrással.
Szélesítik a kikötő bejáratát és kapacitását.
A Tisza-tó mentén, a „Kubik”-ban többek között a horgászcsónakok kikötésére alkalmas, fixen telepített úszóművet építenek ki, és összesen 92 csónak kikötése válik lehetővé.
Igazi különlegesség lesz egy gyaloghíd, amely a pihenőszigetre vezet majd át – erről, valamint a tóval kapcsolatos más érdekességekről itt olvashat bővebben.


