BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negyvenmilliárdos mínusz

Szinte minden adónemben alulteljesített az első fél évben a vám- és pénzügyőrség (VP), bevételei híven tükrözik a gazdaság lejtmenetét. Június végéig 580 milliárd forint érkezett a számláira, 40 milliárddal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

A legdurvább visszaesés a regisztrációs adónál figyelhető meg, feleannyit sem mutat az egyenleg (21,95 milliárd forint), mint tavaly ilyenkor. Az adatokból jól kivehető, hogy a júliusi áfaemelés kissé felpezsdítette az autópiacot; akik tehették, előre hozták a vásárlásukat, így júniusban látványosan növekedtek az adóbefizetések a májusi adathoz képest. Érdekes tapasztalat, hogy a vevők jelentős részét ezúttal is azok tették ki, akik külföldre vitték nálunk vásárolt autójukat – kikerülendő a hazai forgalomba helyezési költségeket. Ezeknek az ügyfeleknek utólag visszatérítik a regisztrációs adóként befizetett (az autó árának részét képező) összeget; az év eddigi részében éppen kétszer annyit – 1318 millió forintot – utaltak viszsza ezen a címen, mint a tavalyi azonos időszakban.

Meglehetősen jól zárták az első hat hónapot a jövedéki adók terén, az egész évre várt összegnek közel a felét, 386 milliárdot sikerült beszedni június végéig. Szinte forintra megegyezik a tavalyival az üzemanyagok után fizetendő jövedéki adó bevétele, bár időközben valamelyest csökkent a benzin és a gázolaj szabad forgalma. Igaz, az árak meg növekedtek. A visszautalások öszszege 1,9 milliárddal több volt, mint egy évvel korábban, ám nehezíti a tavalyi és az idei első fél év összehasonlítását, hogy időközben megváltozott a rendszer: a vámhatóság magyarázata szerint a többletkifizetést döntően az eredményezte, hogy bevezették az éves visszaigénylést. Az összeg várhatóan fokozatosan csökken az év második felében.

Az alkoholtermékek esetében azonban (az első öt hónap adatai szerint) csaknem 10, a söröknél pedig 6,2 százalékos csökkenés figyelhető meg, ez azt jelzi, hogy a fogyasztói szokásokban bekövetkező változást a gazdaság tovább gyorsította, azaz több fogy az alacsony alkoholtartalmú italokból és sörökből, erodálva ezzel a VP bevételeit.

A cigaretta kiskereskedelmi forgalma – a Magyar Dohányipari Szövetség adatai szerint – az év első hat hónapjában 4,4 százalékot meghaladóan csökkent, ezt a januári kismértékű adóemelés nem tudta ellensúlyozni, így a bevételek visszaesése itt is megfigyelhető.

Néhány területen azonban kifejezetten jól zárta a fél évet a vámszervezet. Ilyen az energiaadó, amelyből 8,3 milliárdot szedett be, vagyis bőven teljesült az éves előirányzat fele. Ugyancsak jól „muzsikált” a termékdíj, ebből 16,5 milliárd érkezett a kasszába; ez különösen szép eredmény, hiszen az egész évre összesen 21,9 milliárdot vár a költségvetés. BJA

A prémium kategória kevésbé szenved

Míg a múlt év első hat hónapjában összesen 90 809 gépjárműre szabtak ki regisztrációs adót, addig az idén 45 972 esetében indult el az adóigazgatási eljárás. Vagyis csaknem a felére zuhant a forgalom.

Az egyes adókategóriákat eltérően érinti a visszaesés. Továbbra is erőteljes (51 százalékos) a csökkenés a legkisebb autók körében.

Ennél is nagyobb – 57 százalékos – piacvesztés tapasztalható a legnagyobb volument jelentő 2-es adókategóriában.

Figyelemre méltó, hogy felével esett a 4-es adókategóriába sorolt (a regisztrációs adó negyedét szolgáltató) autók forgalma.

A prémium szegmensben viszont mindössze 16 százalékos a csökkenés.

Az egyes adókategóriákat eltérően érinti a visszaesés. Továbbra is erőteljes (51 százalékos) a csökkenés a legkisebb autók körében.

Ennél is nagyobb – 57 százalékos – piacvesztés tapasztalható a legnagyobb volument jelentő 2-es adókategóriában.

Figyelemre méltó, hogy felével esett a 4-es adókategóriába sorolt (a regisztrációs adó negyedét szolgáltató) autók forgalma.

A prémium szegmensben viszont mindössze 16 százalékos a csökkenés.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.