Az állam helyett szövetkezet?
Megmentheti a heves tiltakozások miatt kétségessé vált amerikai egészségügyi reformtervet az az engedmény, amelyet a szakminiszter, Kathleen Sebelius helyezett kilátásba. Az eredetileg Kent Conrad demokrata szenátortól származó elképzelés azzal nyerné meg az egészségügy „államosításával” riogató konzervatív képviselőket, hogy nem egy állami kezelésű biztosító, hanem nonprofit szövetkezetek létrehozásával teremtene konkurenciát a piaci biztosítóknak. Az alkalmazottaikat biztosítani akaró kisvállalatokat, illetve céges biztosítással nem rendelkező magánszemélyeket tömörítő szövetkezetek erősebb alkupozícióval rendelkeznének, mint ha egyenként akarnának egyezkedni a szolgáltatókkal.
Az egészségügyi reform egyik fő kritikusának számító Richard Shelby republikánus szenátor „a jó irányba tett lépésként” értékelte a szakminiszter vasárnapi nyilatkozatát. Barack Obama elnök eközben a The New York Timesban közölt kommentárjában úgy fogalmazott: a kongresszusban széles körű egyetértés van az egészségügyi reformcsomag 80 százalékáról, és nem szabad megengedni, hogy a vitás kérdések miatt a történelmi jelentőségű átalakítás egésze kudarcba fulladjon.
Az Obama legfontosabb belpolitikai célkitűzésének számító egészségügyi reform részeként egyebek mellett megtiltanák a magánbiztosítóknak a velük szerződni akaró ügyfelek elutasítását és azt, hogy felső határt szabjanak saját kifizetéseikre. Ezenkívül csökkenteni akarják az amerikai egészségügyi ellátórendszer példátlanul magas költségeit, és javítani az ellátás színvonalát. Az elnök megfogalmazása szerint dollárszázmilliárdokat lehet megtakarítani a rászorultakat ellátó szövetségi programok, a Medicaid és a Medicare működésének hatékonyabbá tételével, és azzal, hogy nyakló nélkül támogatják a profitmaximalizálásra törekvő magánbiztosítókat. A forrásokat ezentúl nem a biztosítókon keresztül, hanem közvetlenül kapják meg például az időseket ellátó intézmények – mondta Obama, hozzátéve, hogy a magánbiztosítók jelenlegi díjszabásaikkal és szerződési feltételeikkel „csődbe juttatnak” családokat és vállalkozásokat.
Nem biztos azonban, hogy az állami tulajdonú biztosító ötletének feladása elegendő lesz a terv elfogadtatásához. Az utóbbi hetekben országszerte rendezett vitafórumokon a reform finanszírozhatóságával kapcsolatban is nagyon sok kérdés merült fel. Többen Obamának szegezték a kérdést, hogy ha ígéretéhez híven nem akarja emelni az adókat, akkor hogyan teremti elő a jelenleg biztosítással nem rendelkező 46 millió amerikai ellátásának a fedezetét. Az elnök részben a várt megtakarításokat említette válaszában, de azt is elismerte, hogy az adóemelésektől csak az évi 250 ezer dollár alatti jövedelműek érezhetik magukat biztonságban.
A konzervatívok által megfogalmazott kritikák közül az is sokaknál visszhangra talál, amelyik az úgynevezett „élet végi tanácsadás” bevezetésére vonatkozik. A Sarah Palin volt republikánus alelnökjelölt által „halálbíróságoknak” nevezett testületek feladata az lenne, hogy a halálosan beteg személyeknek és azok családtagjainak felvázolják az esetleges eutanázia lehetőségét. Barack Obama azzal védekezett, hogy nemrég elhunyt nagyanyja révén jól ismeri a gyógyíthatatlan betegségekkel járó szenvedést. VG
Mexikóban sokkal olcsóbb a kezelés
Becslések szerint az Egyesült Államok délnyugati részéről évente legalább egymillióan kezeltetik magukat a szomszédos Mexikó egészségügyi intézményeiben – jelenti a Reuters.Nemcsak azoknak éri meg az autózás, akiknek otthon nincs egészségbiztosításuk, hanem sokszor azoknak is, akiktől a biztosítók nagy összegű önrészt követelnek meg a különböző kezelésekért.
A drága esztétikai műtétek, fogászati vagy sebészeti beavatkozások terén ugyanúgy versenyképesek a mexikói árak, mint az egyszerű gyomorproblémák, megfázások háziorvosi diagnosztizálása és gyógyszeres kezelése esetében.
Nemcsak azoknak éri meg az autózás, akiknek otthon nincs egészségbiztosításuk, hanem sokszor azoknak is, akiktől a biztosítók nagy összegű önrészt követelnek meg a különböző kezelésekért.
A drága esztétikai műtétek, fogászati vagy sebészeti beavatkozások terén ugyanúgy versenyképesek a mexikói árak, mint az egyszerű gyomorproblémák, megfázások háziorvosi diagnosztizálása és gyógyszeres kezelése esetében.-->


