Élénkítés csigatempóban
Rendkívül vontatottan veszik csak igénybe a német önkormányzatok a második élénkítő csomag (Konjunkturpaket II) által rendelkezésre bocsátott forrásokat. A Die Welt friss felmérése szerint a szövetségi állam és a tartományok által összeállított 13 milliárd eurós keretből alig 200 milliót hívtak le a program beindítása óta eltelt hat hónap alatt. Az érdektelenség legfőbb okát a bürokratikus nehézségekben látják a szakemberek.
Az eredeti tervek szerint 2010 végéig tartó program forrásainak felét már az idén decemberig le kellene hívni különböző iskolafelújítási vagy egyéb építkezési beruházásokra a településeknek. Ehhez képest az egyes tartományok kormányzataitól megszerzett adatok tanúsága szerint alig kezdődtek meg a kifizetések.
A megvalósítás körülményessége mindjárt a program indításakor megmutatkozott. Jóllehet a szövetségi kabinet már január 27-én döntött az élénkítő csomagról, a tartományokkal csak április 2-ára sikerült közigazgatási megállapodást kötni a kivitelezésről.
Szintén hozzájárul az élénkítés elhúzódásához, hogy a szabályozás értelmében a támogatást igénybe vevő önkormányzatoknak vállalniuk kell a korábbi évek beruházási volumenének fenntartását. Ez pedig sok esetben az eddig fegyelmezett költségvetéssel működő települések biztos eladósodásához vezetne, hiszen a megcsappant iparűzési adók miatt a szubvenció mellett is hitelfelvételre szorulnának. A feltételek szigorú betartása pedig korántsem lehet mellékes az önkormányzatok számára, hiszen kamatostul kell visszafizetnie a teljes támogatási összeget az illető településnek, ha nem a meghatározott módon és célokra használta fel azt.
Az is bizonytalanságban tartotta sok ideig az önkormányzatokat, hogy nem volt világos: lehet-e útfelújításra használni a szövetségi forrásból származó élénkítési támogatásokat. Az utak rendben tartása ugyanis a német törvények szerint tartományi feladat. Az üggyel kapcsolatban végül júniusban született döntés, melynek értelmében a pénzeket csak úgy lehet ilyen célokra fordítani, hogy a fejlesztést „zajvédelmi beruházásnak” minősítik.
Az eddig lehívott összegekkel kapcsolatban egyébként több tényező is megnehezíti a pontos kép kialakítását. Így például a szövetségi kabinet a közeledő választások miatt alig vagy egyáltalán nem hajlandó részletes adatokkal szolgálni, tekintettel a nem túl látványos eredményekre. Másrészt a felmérés készítői arra is rámutatnak, hogy a minisztériumi nyilvántartásokban szereplő lehívott összegek nem mindig tükrözik a valós helyzetet, hiszen sok esetben hetek telnek el egy beruházás megkezdése, illetve az ezzel kapcsolatos számlák benyújtása között. A berlini pénzügyminisztérium is arra hívta fel a figyelmet, hogy a Die Welt jelentésében szereplő adatok csak befejezett és elszámolás alatt álló projekteket tartalmaznak. A folyamatban lévő beruházásokról semmit nem árulnak el.
A nem túl hízelgő számokra reagálva a szövetségi kabinet úgy nyilatkozott, hogy eddig semmilyen kétely nem merült fel az élénkítő program sikerességével kapcsolatban.
Külső segítség
A belső élénkítési kísérletek eddigi hatástalanságával szemben az exportpiacok felől pozitív impulzusok érik a német gazdaságot. A kiviteli mutatók látványos javulása (VG, augusztus 5., 10. o.), illetve az ipari megrendelések múlt héten közzétett jelentős növekedése alapján a Barclays Capital a GDP enyhe, 0,3 százalékos bővülését jósolja a harmadik negyedév végére az előző három hónaphoz képest – írja a Handelsblatt.
augusztus 5., 10. o.), illetve az ipari megrendelések múlt héten közzétett jelentős növekedése alapján a Barclays Capital a GDP enyhe, 0,3 százalékos bővülését jósolja a harmadik negyedév végére az előző három hónaphoz képest – írja a Handelsblatt.-->


