BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kérdőjelek a GDP körül

Nem sokan vállalkoznak arra, hogy megtippeljék a mögöttünk álló negyedévről jövő héten érkező GDP-adatot. Akik mégis megteszik, inkább további csökkenést vetítenek előre, de nem kizárt, hogy látszólag rosszabb adat mellett is a recesszió végéről beszélhetünk majd. Az Ecostat legfrissebb negyedéves előrejelzésében 7,5 százalék körüli GDP-zsugorodást vár az idei második negyedévre, ez az első negyedév 6,7 százaléka után a mélypontot jelentheti. A kutatóintézet szerint innen már felfelé ível az adatsor, egyre kisebb mínuszok várhatók.

A Reuters legutóbbi felmérése alapján átlagosan 7,1 százalékos visszaeséssel számolnak a hazai gazdasággal foglalkozó elemzők a kérdéses időszakra, kissé roszszabbra, mint egy hónappal korábban. A bizonytalanságot mutatja, hogy vannak, akik 5,5, mások 10,3 százalékos esést valószínűsítenek. A GKI legutóbb megjelent prognózisában is hangsúlyozta, hogy a válság mélypontját az idei harmadik negyedévre teszi, a felmérésben 7 százalékra taksálják a mínuszt.

Az említett számok éves változást tükröznek, vagyis az előző esztendő azonos negyedévéhez viszonyítanak. A nyugati országokban a rövid bázisú, vagyis a megelőző időszakot alapul vevő indexet tekintik fő mutatónak, így a recessziót is ehhez kötik (minimum két egymást követő, csökkenő negyedév). A magyar gazdaságban ez a mutató az előző év végén 1,8, az idei első három hónapban 2,5 százalékos visszaesést tükrözött. A második negyedévre a nagy éves mínusz mellett is elképzelhető stagnálás vagy akár enyhe növekedés a rövid bázisú mutatóban.

Néhány adat nem ismert még júniusról – hangsúlyozta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője, aki az első negyedévhez hasonló, 6,7 százalékos gazdasági zsugorodással számol. A viszonylagos optimizmust csak technikai okokra vezeti vissza, így a naptárhatás az első negyedévivel ellentétesen alakulhat, illetve láthatóan megállt a készletcsökkenés is az iparban. Utóbbinak akkora hatást tulajdonít, amely nélkül csak 2,5-3 százalékos lett volna a GDP-csökkenés. Ám még nincs konjunktúra, és még az is nagyon bizonytalan, hogy mikor lesz. Az ipar például már akár júniusban is a korábbinál biztatóbban alakulhatott, ám a harmadik negyedévtől a belföldi fogyasztást tovább fékezi az áfa- és jövedékiadó-emelés. Az EU-források lehívásának ütemét sikerült felgyorsítani, de a lakáspiac jövőjéről sötét képet fest a kiadott építési engedélyek száma – részletezte az ellentmondásokat.

A nyers GDP-adat további romlására számít Kondrát Zsolt, aki a piaci konszenzusnál is borúlátóbb, 8,2 százalékos eséssel számol. Az MKB Bank vezető elemzője ezt szintén technikai okokkal, a tavalyi azonos negyedév viszonylag magas bázisával magyarázta. A legnagyobb felhasználási tétel, a fogyasztás is romlást mutathat a negyedévben, de ezt már csak kisebb lemorzsolódásnak mondta a tavalyi utolsó és az idei első negyedév zuhanásához képest. A mezőgazdaság és a pénzügyi szektor okozhat negatív meglepetést, s az is kérdéses, a kormányzati szektor tartani tudta-e továbbra is a kibocsátási szintet, mint ahogy az előző időszakban láthattuk – fűzte hozzá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.