„Túlburjánzott” a brit pénzügyi szektor
A banki bónuszok korlátozásánál sokkal drasztikusabb eszközökre van szükség a társadalmilag hasznos méreten jelentősen túlnőtt pénzügyi szektor megnyirbálására – jelentette ki Adair Turner, a brit pénzpiaci felügyelet (FSA) elnöke. Turner felvetette a pénzügyi tranzakciókra kivetendő Tobin-adó lehetőségét, egyúttal jelezte, hogy már nem tekinti elsőrendű fontosságúnak London pénzügyi központ szerepének megőrzését.
Az FSA elnöke a londoni City tevékenységének nagy részét társadalmilag haszontalannak, a pénzügyi szektor egészét pedig „túlburjánzottnak” nevezte. Mint mondta, az ágazat karcsúsítására van szükség, ehhez képest pedig a bónuszokkal kapcsolatos vita pusztán egy populista mellékvágányt jelent. A pénzügyi szektor túlzott aktivitásának és nyereségének a csökkentésére a felügyelet legfőbb eszköze a tőkemegfelelési követelmények szigorítása lesz, ám ha ez sem bizonyul elegendőnek, akkor a tranzakciókra kivetendő adók bevezetését is meg lehet fontolni – jelentette ki Turner.
A brit pénzügyi felügyelet már mutatott be a tőkekövetelmények szigorítására vonatkozó terveket, a kritikusok szerint viszont felvizezte a túlzott javadalmazások megnyirbálását célzó javaslatokat. Turner most maga is elismerte, hogy gyengék lehetnek a jelenlegi elképzelések.
Turner szkepticizmusa ellenére úgy tűnik, hogy a nemzetközi porondon a bónuszok viszszafogása marad a rendezés fő csapásiránya. Nicolas Sarkozy francia államfő kedden állapodott meg ennek részleteiről országa legnagyobb pénzintézeteivel (VG, 2009. augusztus 27., 5. o.), és az egyezség elismerést váltott ki Angela Merkel német kancellár részéről is. A két politikus hétfőn Berlinben tárgyal a kérdésről, hogy azután közös álláspontot képviselhessenek a szeptemberi G20-csúcson Pittsburghben.
FT.com, The Guardian
A Tobin-adó rövid története
A pénzügyi tranzakciók globális megadóztatásának az ötletével James Tobin amerikai közgazdász állt elő a 70-es évek elején. Azóta sok más közgazdász, sőt a francia kormány is javasolta a bevezetését úgy, hogy a bevételeket a fejlődő országok megsegítésére fordítsák.A pénzügyi szektor azonban egyetért abban, hogy az ötlet megvalósításához szükséges nemzetközi megegyezés elérhetetlennek látszik, de ha meg is születne, a végrehajtás igencsak bonyolult lenne.
A pénzügyi szektor azonban egyetért abban, hogy az ötlet megvalósításához szükséges nemzetközi megegyezés elérhetetlennek látszik, de ha meg is születne, a végrehajtás igencsak bonyolult lenne.-->


