Új korszak indul Japánban
A pazarlás megszüntetésével, az államigazgatás méretének csökkentésével, az állami bürokraták ellenőrzése alatt álló speciális számlák megcsapolásával, illetve egyes adókedvezmények megszüntetésével teremtené elő a forrást választási ígéreteinek teljesítéséhez a vasárnapi választásokon fölényes győzelmet aratott demokrata párt (DPJ) Japánban. Az 1998-ban alapított DPJ az előzetes adatok szerint 112-ről 308-ra növelte képviselőinek számát a törvényhozás alsóházában, miközben az 1955 óta mindössze tíz hónapos megszakítással folyamatosan kormányzó liberális demokrata párt (LDP) frakciója 302-ről 119 fősre csökkenhet.
A demokraták új alapokra kívánják helyezni az előző kormány válságkezelő programját; infrastrukturális beruházások helyett inkább a háztartások helyzetének könnyítésére összpontosítanának.
Növelnék a gyermekek után járó támogatásokat, mérsékelnék a tandíjakat és csökkentenék az adókat. A családok helyzetének könnyítése az ország egyre súlyosabb demográfiai problémáira tekintettel is fontos szempont, hiszen Japánban 2014-re a lakosság közel negyede 65 évnél idősebb lesz, és a szociális kiadások már ma is az éves büdzsé negyedét emésztik fel. A DPJ választási ígéretei között volt az autópályadíjak eltörlése, az átképzésen részt vevő munkanélküliek fokozott támogatása, valamint a minimálbér megemelése is.
A bürokraták hatalmának megnyirbálásával a párt gyökeres fordulatot helyezett kilátásba az államigazgatásban. A tervek szerint a minisztériumokba képviselőket küldenek majd a jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésére, és megtiltják azt a gyakorlatot, hogy a visszavonuló közszolgák a korábban általuk felügyelt cégeknél vállalnak munkát.
Hatojama Jukijo, a DPJ vezetője és a miniszterelnöki poszt várományosa korábban azt ígérte, hogy nem növeli az állami hitelfelvételt, miután Japán adósságállománya jövőre már megközelíti a GDP 200 százalékát. Elemzők ugyanakkor kétlik, hogy a csökkenő adóbevételek és a növekvő szociális kiadások mellett a jelzett átcsoportosításokból előteremthető lesz az ígéretek teljesítésének 16,8 ezer milliárd jenre (179 milliárd dollár) becsült költsége. Az új kormány helyzetét nehezíti, hogy az előző vezetés 27 000 milliárd jenes élénkítő csomagjának a hatása a legfrissebb gazdasági adatok szerint kifulladóban van. Bloomberg, Reuters


