A valutaalap minden elképzelhető helyes lépést megtett a válság kezdete óta. Kellő gyorsasággal nyitott hiteleket a pénzügyi helyzetükben megrendült országoknak, és az idők követelményeihez igazította a kölcsönök feltételeit.
Tetterős vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn és a közgazdászként kiemelkedő Olivier Blanchard révén az intézmény a józan ész hangját képviselte a nemzetközi kakofónia közepette. A néhány éve még jelentéktelenségbe süllyedni látszó hitelező tehát látványos átalakuláson megy keresztül.
Legutóbb azonban Strauss-Kahn hideg vizet zúdított „a forró tőkék” áramlásának megadóztatását célzó követelésekre. Nyilatkozatához az alkalmat egy brazil döntés kínálta, amellyel 2 százalékos adót róttak ki a rövid lejáratú tőkebevitelre azért, hogy megelőzzék egy spekulatív buborék kialakulását és az ottani valuta felértékelődését. Amikor a tőkeforgalom korlátozásáról kérdezték az IMF vezetőjét, kijelentette, hogy a kérdésben nem követ semmilyen merev ideológiát. A Financial Times azonban idéz tőle olyan véleményt, hogy „az IMF a tőkeáramlás korlátozását nem ajánlja standard receptként, mert ez költséges és többnyire hatástalan lenne”. Ez a nyilatkozat azt sejteti, hogy az új valutaalap ugyanolyan, mint a régi volt.
