Nem lesz kötelező az elektronikus közbeszerzés mindaddig, amíg ennek feltételei nem teremtődnek meg. Lényegében ezt tartalmazza az új polgári törvénykönyvvel összefüggő egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló szabályozás, amely a köztársasági elnök aláírására vár, s amelyet az államfő korábban visszaküldött megfontolásra az Országgyűlésnek. Csitulhat tehát a közbeszerzési szakértők, pályázatkiírók és pályázók körében a bizonytalanság. Fellélegezhetnek azok is, akik eddig törvénytelenül, papíralapon indítottak közbeszerzést.
Mint azt a Világgazdaság január 20-án megírta: a közbeszerzési törvény értelmében az uniós értékhatárt elérő, illetve meghaladó ügyekben 2010. január 1-jétől, az egyszerű eljárásban ez év júliustól kötelező az elektronikus út. De az idevágó jogszabályok összhangja és a technikai feltételek híján ez írott malaszt maradt.
A kudarc előre látható volt, ezért a jogalkotó elhalasztotta az elektronikus közbeszerzés bevezetését 2011 januárjára, mégpedig a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényben, amelyet azonban az államfő nem írt alá, visszaküldte a parlamentnek. E megfontolandó törvénnyel egyelőre nem foglalkozott a parlament. Nem tekinthetett el viszont a közbeszerzéssel kapcsolatos egyre nagyobb vihart kavaró probléma megoldásától, hiszen a közösségi értékhatár fölötti eljárások jelentős számban uniós támogatásos ügyek. A támogatástól pedig senki nem akar elesni, így számos közbeszerzést el kellett indítani, papíralapon.
Bűrös László ügyvéd, a Közbeszerzési Jogászok Országos Szövetségének elnöke úgy nyilatkozott, hogy a teljes ajánlatkérői kör jogsértésre kényszerül a pályázat kiírásakor. De bajba került a közbeszerzési döntőbizottság is, mert nem egy papíralapon kiírt pályázatot megtámadtak, és a hatályos törvény a jogorvoslatra szintén elektronikus utat ír elő.
A parlament így a szükséges szabályozást sürgősen „odaakasztotta” az új Ptk.-hoz kapcsolódó csomag végére. A rendelkezések a kötelező e-út törlésén túl visszamenőleg „amnesztiát” adnak azoknak, akik a hatályos törvény ellenében papíralapon pályáztattak.
Tátrai Tünde, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, közbeszerzési szakértő lapunknak azt hangsúlyozta: most már a végrehajtási rendeletet kell felhasználóbaráttá tenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.