Újabb rekordot dönt az amerikai hiány
Az idén 1560 milliárd dollárral új rekordot érhet el az amerikai költségvetési hiány – derül ki Barack Obama elnök tegnap bemutatott terveiből. Ez a GDP 10,6 százalékát jelenti, szemben a tavalyi, 9,9 százalékkal. Jövőre ugyanakkor az elnök már csak 8,3 százalékos, vagyis 1,27 ezer milliárdos deficittel számol, 2012-es előrejelzése szerint pedig abban az évben megfeleződhet a hiány 2011-hez képest.
Az idei költségvetés tartalmazza a kongresszus előtt lévő egészségügyi reformterv pénzügyi vonzatait, kimaradt viszont belőle az emissziókereskedés bevezetéséből várt 646 milliárd dolláros bevétel. Ez azt jelzi, hogy az igencsak vitatott klímavédelmi intézkedés kongresszusi elfogadásában egyelőre a Fehér Ház sem bízik.
Az idei hiányt az is növeli, hogy a kormány 100 milliárd dollárt szán újabb állásteremtő intézkedések végrehajtására: a kisvállalkozásokat, valamint a tiszta energiába és az infrastruktúrába irányuló beruházásokat adókedvezményekkel készül segíteni. A nadrágszíj meghúzása így csak jövőre kezdődik. Közgazdászok szerint Obama az 1930-as évek válsága idején elkövetett hibát igyekszik elkerülni, amikor a gazdaságösztönző intézkedések idő előtti visszavonása a krízis elhúzódását eredményezte.
Jövőre viszont az elnök már 20 milliárd dolláros megtakarítást remél 120 szövetségi program megkurtításából vagy lefújásából; utóbbiak közé tartozik a Holdra való visszatérést célzó NASA-projekt. E javaslatok elfogadásához azonban kongreszszusi jóváhagyás is szükséges, ennek biztosítása pedig nehéz lehet. A hosszú távú tervek kidolgozásához Obama mindenesetre kétpárti bizottság felállítását javasolja. Reuters


