Magyar gazdaság

Elképesztő, hogy a döntéshozó nyer - egy offshore cégen keresztül

Közös helyzetelemzést készített a Magyarországon működő amerikai és német vállalkozások érdekeit képviselő kamarák (AmCham és DUIHK) és a Joint Ven ture Szövetség. Javaslataikat kidolgozták az új kormány számára is.

Bienerth Gusztáv, az AMCham elnöke a Népszabadságnak adott interjújában négy kérdéskört említett, amivel az ország és a külföldi befektetők közérzetén lehetne javítani. A közigazgatási reformról, az adóreformról, a és oktatás gondjairól, valamint a transzparenciával, illetve annak hiányával kapcsolatos problémákról van szó.

Az úgynevezett fehér könyvet eljuttatták a pártokhoz, és holnap egy rendezvényen be is mutatják a nagyközönségnek.

Korábbi javaslataik eredményeként a felsőoktatásban nagyjából két éve már nő a mérnökhallgatók száma, és felértékelődik a reáloktatás szerepe. "A kudarcaink közé tartozik viszont, hogy az adóreformra hat éve nem tudjuk rávenni a kormányt. Nem fenntartható, hogy 10 millió emberből csak 3,6 millió a foglalkoztatott, személyi jövedelemadót viszont ennél lényegesen kevesebben fizetnek. Elképesztően magas a minimálbéresek száma is. Ez nem megy, így az egész rendszer fenntarthatatlan. A fehérgazdaság állja a fekete- és szürkegazdaság által be nem fizetett terheket. Közteherviselés gyakorlatilag nincs. Érdemi lépés adóügyben évek óta nem történt. Négy éve a két választási forduló között kiáltvánnyal fordultunk a politikai pártokhoz 21 gazdasági szervezettel közösen. Szóltunk, hogy baj lesz, ha nem nyúlunk az adórendszerhez. Lett is, hiszen a 27. helyről az 59.-re csúsztunk vissza a World Economic Forum versenyképességi ranglistáján" - nyilatkozta Bienerth.

Az utóbbi egy évben azonban az adókkal kapcsolatos módosítások nemcsak kijelölték az irányt az egy-két hónapon belül megalakuló új kabinet számára, hanem a lakosság és a vállalkozók számos, évek óta hangoztatott követelése valósult meg általuk. Ezek közé tartozik az úgynevezett élőmunkateher mérséklése, ami a munkavállalók körében a személyi jövedelemadó sávhatárának 5 millió forintra emeléséből, a munkáltatóknál pedig a tb-járulék 5 százalékpontos csökkentéséből áll össze.

További részletek a holnapi Világgazdaságban

Az adómódosítási javaslatuk rendkívül egyszerű: "olyan adóreformot szeretnénk, amely arra ösztönöz, hogy minél többen legálisan dolgozzanak, jelentősen növelje az adófizetői kört, és végeredményben csökkentse az egy adózóra jutó adóterhelést."

"Tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi adóstruktúra taszítja, nem pedig vonzza a befektetőket. Hogy ez ne így legyen, strukturális döntéseket kell végre meghozni, méghozzá nagyon gyorsan. De nem csak nagy dolgokról van szó. Tíz éve sikertelenül küzdünk az ellen, hogy az itt dolgozó topmenedzserek bérét terhelő tb-járuléknak felső korlátja legyen, ahogy a régió összes országában. Az a külföldi menedzser, aki itt legálisan sokat keres, befizetése után semmilyen szolgáltatást nem kap cserébe, miközben a költségvetés ebből származó bevétele elhanyagolható. Több vállalat is részben ezért helyezte át Magyarországról regionális központját Svájcba, Liechtensteinbe vagy Prágába, mert azt mondták, hogy nem tudják idehozni topmenedzsereiket, mert borzasztó sokba kerül. A vezetők elköltöztek, a magyar beosztottjaik pedig állás nélkül maradtak. Kinek jó ez?" - tette fel a kérdést Bienerth Gusztáv.

A korrupciót illetően az AmCham elnöke elsősorban annak befektetőriasztó elemeit említette, kiemelve, hogy a korrupció melegágya a közbeszerzés. Bienerth szorgalmazza, hogy az eredmény mellett a döntés minden egyes eleme nyilvános legyen: a pályázatok, a döntés és a szerződés legyen nyilvános, kerüljön fel például az internetre, ahogy, mondjuk, Svédországban.

Nézze meg videón Békesi László és Stumpf István megoldási javaslatait a korrupció megfékezéséről

A kamara elnöke szót ejtett az offshore-osodásról is. "Még egy olyan ország nincs rajtunk kívül, ahol milliárdos tételekben lehet közbeszerzést nyerni, közpénzeket kifizetni egy olyan cégnek, amelynek kézbesítési megbízottja egy magyarországi ügyvéd. Mindenki tudja – tisztelet a kivételnek –, hogy magyar üzletemberek állnak a háttérben, akiket egyetlen dolog vezérel, hogy ne kelljen itt adót fizetniük. A világon ilyen engedékenység nincs. Csak az nyerhessen a pályázaton, aki itt adózik. A közbeszerzés kiírásánál a valódi cégtulajdonosok megnevezését kötelezővé kell tenni. És akkor elkerülhető az az elképesztő eset, hogy a nyertes maga a döntéshozó egy offshore cégen keresztül" - vélte Bienerth.

A közigazgatást egyszerűen nem működőnek ítélte: "olyan mértékben lerongyolódott teljesítményoldalon, aminek már közvetlen hatása van a versenyképességre. Hogyan lehet az, hogy 46-féle engedély, pecsét kell bármilyen fejlesztéshez? Ez nem életszerű. A veszszőparipám az egyablakos ügyintézés, amit ezerszer meghirdettek, bevezetni azonban máig nem sikerült. Megjegyzem, a cseheknél hat éve működik. Általános tapasztalatom, hogy nálunk a független szervezetek nem függetlenül működnek. Abszurd például, hogy az állam legfőbb pénzügyi ellenőrző szerve a legnagyobb fővárosi beruházást, a metróépítést egyszer sem vizsgálta, és csak az idén vette fel ellenőrzési tervébe. Számomra ez megfejthetetlen, miként az is, hogy az Állami Számvevőszék korrupció gyanúját észlelve sokszor nem él direkt feljelentési jogával."

A munkahelyteremtésről úgy vélekedett, hogy egymillió versenyképes munkahelyet kell létrehozni, akár kevesebb mint 10 év alatt. Bienerth a kitörési pontok közés sorolta a kis- és középvállalkozói szektort (kkv). Szerinte itt beszállítói oldalon óriási kihasználatlan tartalékok vannak. Itt jegyzem meg, hogy a kkv-k fejlődését, megerősödését kiemelten támogatni kell. A lényeg, hogy minél több cégnek tudjanak beszállítani, fejlesszenek, és álljanak saját lábukra. A megbízható háttéripar a multiknak is alapvető érdekük - nyilatkozta az interjúban Bienerth Gusztáv.

joint venture adóreform Bienerth Gusztáv AmCham korrupció
Kapcsolódó cikkek