Új adókról vitáznak az osztrák kormánypártok
Tonnánként 20-30 eurós extra adót vetnének ki a szén-dioxid-kibocsátásra az osztrák kereszténydemokraták (ÖVP). A bécsi nagykoalíció kisebbik pártja által delegált gazdasági miniszter, Reinhold Mittellehner már korábban jelezte, hogy az ásványiolaj-adót literenként 5 centtel emelnék meg két lépésben, 2011 és 2012 folyamán. Ezek után a hét közepén Niki Berlakovich környezetvédelmi miniszter már azt közölte, hogy a néppárt általában megadóztatná a szén-dioxid-kibocsátást, ez az áram, a gáz és a szén árát is megemelné.
A két adófajtát elkülönítenék, ezért a folyékony üzemanyagokra nem vonatkozna a szén-dioxid-adó is. Az ÖVP számítása szerint így az ásványiolaj-adó emeléséből 500 millió, míg az áram, a gáz és a szén árába beépített szén-dioxid-adóból 1,5-2 milliárd eurós extra bevétel várható. Az intézkedés körülbelül 6 eurócentes többletterhet jelent egy köbméter földgáz esetében. Az így befolyó bevételi többlet kétharmadát azonban vissza akarja juttatni a tárca az adófizetőkhöz, mégpedig úgy, hogy csökkenti a bérköltségeket – közölte Berlakovich.
A tervezetről azonban még a néppárton belül sincs egyetértés. A gazdasági tárca szerint például a nagy munkanélküliségre és a befizetések csökkenésére tekintettel nincs mód a bérköltségek mérséklésére.
A nagyobbik koalíciós partner szociáldemokraták (SPÖ) általában is ódzkodnak az emeléstől. Az ásványiolaj-adó növelését például az ingázók mentesítése nélkül hibás lépésnek tartanák, miközben a néppárt csak a nagy energiafogyasztók és a szociálisan rászorultak esetében tenne kivételt. A zöldek ugyanakkor azt szeretnék, ha a szén-dioxid-adóból származó teljes extra bevételt a bérköltségek csökkentésére fordítanák. Die Presse


