BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változik is, meg nem is

Az elmúlt hét nem bővelkedett makroadatokban, ám számos friss, a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzés jelent meg. Ezek érdemben nem változtattak a korábbi képen, ám az államháztartási hiány ügyében egyre többen tekintik túlhaladottnak az éves előirányzatot.

A reálfolyamatokra nézve enyhe pozitív jelek mutatkoznak, ezúttal a belső kereslet szempontjából is. Növekedésnek indult a reálkereset, ez a kiskereskedelmi eladásokon is meglátszott januárban. Emellett saját konjunktúraindikátorunk is emelkedést jelzett az előző havi visszaesést követően.

A bruttó átlagkeresetek 2010 első hónapjában 6,5, a nettó átlagkeresetek 12,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – számolt be a Központi Statisztikai Hivatal. Előbbi közel 207 ezer, utóbbi valamivel több mint 135 ezer forintnak felelt meg. Főként a nettó illetménynél számít nagynak a kiugrás, tekintve, hogy tavaly éves átlagban 2 százalékos sem volt a növekedés. A tavalyi reálkereset-csökkenés is átfordult növekedésbe még a 6,4 százalékra ugró infláció ellenére is 6,1 százalékos emelkedés volt.

Enyhe javulás jelei mutatkoznak a kiskereskedelemben, de az eladók számára még tart a nehéz időszak. A decemberi 7,4 után januárban 5,6 százalékkal zsugorodott az eladások volumene – jelentette a KSH. Tavaly júniusban, az áfaemelés előtti utolsó hónapban volt utoljára a mostaninál kisebb a csökkenés. A szezonálisan igazított havi mutató is ugyanekkor volt utoljára pozitív az előre hozott vásárlások miatt, az idei első hónapban viszont 0,6 százalékos emelkedés mutatkozott.

A Világgazdaság és az Ecostat közös mutatószáma, a gyorsulási irányadó (GYIA) 0,38 százalékos emelkedést jelez márciusra. Az előző hónapban enyhe csökkenés volt még a mutatóban, jelezve, hogy nem töretlen a gazdasági felívelés, amely főleg a külső konjunktúrára épül. BD

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.