BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét megindult a növekedés Oroszországban

Első ízben produkált ismét növekedést az orosz gazdaság 2008 óta az idei első negyedévben. A VTB óriásbank jelentése szerint 2010 első három hónapjában 0,5 százalékos volt a GDP éves szintű bővülése, ezzel véget ért a négy negyedéven át tartó visszaesési sorozat. A VTB a szolgáltató és az ipari szektor beszerzésimenedzser-indexe alapján számítja ki GDP-indikátorát.

A belső fogyasztás erősödése, illetve az exportban meghatározó energiahordozók iránti külföldi kereslet élénkülése segíti az orosz gazdaság talpra állását, miután 2009-ben az ország a kommunizmus összeomlása óta eltelt időszak legsúlyosabb recesszióján ment keresztül. A tavalyi év utolsó három hónapjában még 3,8 százalékos volt a GDP zsugorodása 2008 azonos időszakához képest.

Miközben az ipari termelés terén visszafogott az élénkülés, a szolgáltató szektor bővülése igen dinamikus, és a munkanélküliség csökkenése is igen biztató – kommentálta a jelentés adatait a VTB Capital egyik elemzője. A legfrissebb rendelkezésre álló minisztériumi adatok tanúsága szerint a kiskereskedelem 1,3 százalékkal bővült, miközben a munkanélküliség 8,6 százalékra zsugorodott februárban. Andrej Klepacs gazdasági miniszterhelyettes pár héttel ezelőtti nyilatkozata szerint egyébként a munkanélküliség, illetve a beruházás számít a talpra állás gyenge pontjának. Bloomberg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.