BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

K+f: erőfeszítések kellenek

A kutatás-fejlesztésre (k+f) igénybe vehető adókedvezmények tapasztalatai arra intenek, hogy Európában és Magyarországon egyaránt komoly erőfeszítések szükségesek a lehetőségek jobb kihasználása érdekében. Erre hívta fel a figyelmet a Deloitte két vezető szakértője, Kövesdy Attila és Márkus Csaba annak kapcsán, hogy a cég közzétette a kutatás-fejlesztési adókedvezményekről 2009-ben készült globális felmérésének eredményeit.

Kövesdy Attila, a Deloitte adóosztályának a vezetője szerint mindenekelőtt állami szinten kell fellépni a k+f-hez kedvező környezet megteremtése érdekében. E téren Magyarországnak nincs szégyenkeznivalója, a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) országai körében a 12., míg Európában a 6. helyen áll. Az utóbbi esetben Csehország, Franciaország, Norvégia, Portugália és Spanyolország előz meg minket. A Deloitte szakembere úgy véli, ugyanakkor fontos lenne végre ügyelni arra is, hogy a potenciálisan kedvezményezett vállalatokhoz egyáltalán eljussanak az adókedvezmény-lehetőségekről szóló információk. A tanácsadó cég tapasztalatai szerint egyelőre kevés és nem elég széles körű a tájékoztatás arról, hogy a kutatás-fejlesztési kiadások egyrészt adóalap-csökkentő tételt jelenthetnek, másrészt levonhatók az innovációs járulékból, harmadrészt pedig a helyi iparűzési adó is csökkenthető a figyelembevételükkel.

A k+f-et tervező cégek emellett élhetnek a kutatás-fejlesztés-innovációt támogató hazai és európai uniós pályázatok lehetőségeivel is, ez Magyarország esetében szintén nem lebecsülendő forrás – mutatott rá Márkus Csaba, a Deloitte EU-tanácsadási üzletágának a vezetője. A pályázati források igénybevétele főleg a kutatás-fejlesztés induló szakaszában tehet jó szolgálatot, míg az adókezdvezmények akkor lehetnek igazán hatásosak, amikor már az adott k+f „termőre” fordult.

Európa részére a lisszaboni szerződés az integráció versenyképességének a növelésében kiemeli a k+f szerepét. Hasonló szellemben foglal állást a készülő EU2020 stratégia is. E szerint az unió el szeretné érni, hogy 2020-ra 3 százalék legyen a GDP-arányos k+f költés. Ehhez Magyarországnak nagyon össze kell kapnia magát, mert itt jelenleg alig egy százalék, és az idén éppen csökken ez a mutató.

Az OECD tagjai közül Spanyolországban, Portugáliában és az Egyesült Államokban költi a kormány a legtöbbet kutatás-fejlesztésre. Magyarország ebben a körben a 27., míg az EU-ban a 18. helyen áll. Érdemes a különböző példákra figyelni. A spanyol és a portugál kormány sokat költ és biztosítja a kedvező feltételeket k+f-re. A francia állam nem költ sokat, de mindent megtesz a kedvező feltételek megteremtéséért. A felmérés konkrét témájára térve: Nagy-Britanniában az adóhatóság könnyen érthető szórólapokat osztogat, amelyeken egy-egy konkrét példát ismertet arra, hogy az adott cég mennyit spórolt meg az adókedvezmények igénybevételével. Magyarországon az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyelőre abban érdekelt, és az lebeg a kedvezmény igénybevételének ellenőrzésekor is a szeme előtt, hogy minél több legyen az adóbefizetés. KoM

Mit lehet tenni a k+f fellendítéséért?

Széles körű és hatékony tájékoztatás kell az igénybe vehető támogatási lehetőségekről (adókedvezmény, EU- és hazai pályázat)

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban, az APEH-nél vagy más hivatalban olyan szakértő, aki k+f költségeknél hitelesen tudja megítélni az adókedvezmény-igénylés jogosságát

Erősíteni kell a mérnökképzést; ezért már egy sor hazai és multinacionális cég (Bosch, Continental, Mol) lépett fel az Együtt a jövő mérnökeiért program keretében

Magyarországon is ki kell kényszeríteni az EU2020 k+f céljainak elérését

Forrás: VG-gyűjtés

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban, az APEH-nél vagy más hivatalban olyan szakértő, aki k+f költségeknél hitelesen tudja megítélni az adókedvezmény-igénylés jogosságát

Erősíteni kell a mérnökképzést; ezért már egy sor hazai és multinacionális cég (Bosch, Continental, Mol) lépett fel az Együtt a jövő mérnökeiért program keretében

Magyarországon is ki kell kényszeríteni az EU2020 k+f céljainak elérését

Forrás: VG-gyűjtés-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.