BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új gazdaságpolitika kell

Elemzés. Újra kell gondolni szakértők szerint a külföldi vállalatok szerepét és az adókedvezményeket Magyarországon, s neki kell menni az erőfölényükkel visszaélőknek. Így összegezhetők a nemrég alakult Századvég Gazdaságkutató első elemzésének eredményei. Nemcsak ciklikus válság van, hanem szerkezeti, rendszerszintű gondok is, amelyeket az elhibázott gazdaságpolitika eredményezett – mondta a kiadvány bemutatóján Heim Péter, az intézet vezérigazgatója. A világgazdasági környezet ráerősített ezekre a folyamatokra, semmiképpen sem egy-két év munkája szükséges a kilábaláshoz – vélekedett.

A külföldi tőkét úgy engedtük be, hogy a piacainkat értékesítettük, de valós versenyhelyzet nem tudott kialakulni. Az állami monopólium így magánkézben működött tovább, a kkv-k nem tudtak becsatlakozni beszállítóként a termelésbe. Emellett egy fokozatos eladósodási folyamat figyelhető meg, ezt a hosszú távon nagy külső hiány indukálja. A fiskális környezet fenntarthatatlan, erre eleinte egy szigorú monetáris politika válaszolt, de 2005–06-ban a nagy fiskális lazítás ellenére lazult a monetáris politika is. A kiigazítási időszakban viszont túl szigorú maradt, a kockázati felárakra hivatkozva – kritizálta a jegybankot Heim, aki emellett a devizahitelezés elburjánzásáért is felelősnek tartja az MNB-t. De a fiskális politikával sem elégedett, mert az elmúlt évekre az utolsó kiigazítást kivéve a fűnyíróelv volt jellemző, szerkezeti átalakítás nélkül.

Jelentősen csökkent a potenciális növekedésünk, jelenleg 1,5-2 százalék körül van – fejtette ki Mellár Tamás kutatási igazgató. Ezt kellene növelni, mert így egy élénkítés újra fenntarthatatlan pályára állítaná a gazdaságot. A valós és potenciális GDP szétnyílása eredményezte a nagy külső és belső eladósodást az egykori KSH-elnök szerint. Úgy véli, nagyjából egyévnyi GDP veszett el az elmúlt években azáltal, hogy ennyire szétnyílt a GDP és a GNI. A külföldi tőkének Mellár szerint akkor van a hazai gazdaságra pozitív hatása, ha annak beilleszkedését a gazdaságpolitika is elősegíti, e nélkül nem lehet kihasználni azokat az előnyöket, amelyeket magában hordoz (technológia, munkaszervezés). Hozzátette: nem az államosítást tartanák megoldásnak. BD

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.