BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Concorde: Soros kísérletezne - életveszélyes, halálos örvény a deflációs spirál

Soros György a berlini Humbolt Egyetemen tartott előadásában azt javasolta: megszorítás helyett Európának továbbra is laza fiskális politikát kellene folytatnia – számolt be róla a Bloomerg. Mivel azonban a piac ennek finanszírozására a jelenlegi felállásban nem hajlandó – ez kiderült tavasszal –, a fennmaradó két lehetőségből muszáj választania: vagy Németországnak az európai létékű fiskális lazítását megalapozni képes eladósodását kellene tesztelnie a pénzpiacon, vagy az ECB-nek kellene felpörgetnie az eurós bankóprést - írja a Concorde Csoport a Facebook-on.

Soros György javaslatának további pillére a bankrendszer újratőkésítése. (A tőzsdeguru nem részletezte, hogy ezt a német állam által felvett adósságból, vagy frissen nyomtatott pénzből kellene-e megtenni.) Ha ez megtörténne, akkor az európai országok államadósság-válsága is megoldódna: újra tudnák magukat piacról finanszírozni, a „megkönnyebbült” bankrendszer felszívná a növekvő volumenű állampapír-kibocsátást is - írja a Concorde elemzése.

A Concorde Facebook-on megjelent kommentárja szerint ez kísérlet lenne, mint ahogy a Németország diktálta fiskális szigorítás is az. Egyikről sem tudjuk, mi lesz belőle: az előbbi nyomán egyszer - nem mostanában - tényleg  elszabadulhat az infláció, az utóbbinak, amit jelen állás szerint Európa kipróbál, alkalmasint deflációs spirál lesz a vége.

Ami pedig életveszélyes, halálos örvény – mondta Soros. Ha a gazdaság szereplőit az árak trendsszerű csökkenésével kapcsolatos várakozások kezdik mozgatni, az drámaian visszavetheti a gazdasági aktivitást. A háztartások ezzel kalkulálva elhalasztják a fogyasztásukat, ettől csökkennek a vállalati profitok, így a vállalatok elhalasztják a beruházásaikat, leépítenek, a növekvő munkanélküliség tovább rontja a háztartások jövedelmi pozícióit és várakozásait, a szűkülő piacokon a vállalatok és a munkavállalók körében is élesedik az árverseny - saját farkába harapó kígyó ez, és rettenetesen pusztítást tud véghez vinni.

Ha valóban deflációt eredményez az európai fiskális szigor, akkor ez a kísérlet nem jött be, és ebben az esetben abban kellene reménykednünk, hogy nagyon hamar felhagynak vele, illetve kiegészítik egy komoly monetáris expanzióval - ahogy Soros György javasolja. De éppen sikerülhet is, egyelőre talán reménykedjünk, aztán majd meglátjuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.