BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EU-adókat tervez Brüsszel

Új elvonási javaslatokkal áll elő szeptemberben az Európai Bizottság – három területről szedne pénzt

Saját adóbevételi források megteremtését célozzák az Európai Bizottság legújabb tervei. A szeptemberben nyilvánosságra kerülő brüsszeli javaslatcsomag több közvetlen uniós adófajta bevezetését is számításba venné. Janusz Lewandowski költségvetési biztos szerint az új közvetlen elvonások legfőbb célja a tagállami büdzsék tehermentesítése lenne. Ennek ellenére több tagország továbbra is mereven elutasítja a gondolatot, hogy Brüsszel önálló adóbevételhez jusson.

Lewandowski elképzelése szerint az új bevételi források között szerepelhetne egy a banki tranzakciókra, illetve a légitársaságokra kivetendő extra adó, valamint a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből származó bevételek egy részének Brüsszelbe utalása is – írja a Financial Times Deutschland. A felvetés ugyanakkor igen ellentmondásos. A legtöbb tagország ugyanis mindeddig elutasította, hogy Brüsszel saját adóbevétel felett rendelkezzék, azzal érvelve, hogy egy ilyen lépés túlságosan „állam jellegű” hatalmat adna az EU kezébe.

A német pénzügyminisztérium máris jelezte: Berlin ellenzi bármilyen jellegű közvetlen uniós adó bevezetését, mivel ez ellentétes lenne a jelenlegi kabinet működését szabályozó koalíciós szerződésben foglaltakkal. A pénzügyi tárca közleményében arra is emlékeztet, hogy az uniós költségvetés nettó befizetőinek többsége várhatóan a német állásponthoz hasonlóan nem fogja támogatni a bizottság javaslatát.

Lewandowski ugyanakkor éppen a túlzott uniós terhekre panaszkodó tagállamok tehermentesítését várná az új adófajtáktól. Minél nagyobb önálló bevételi forrással rendelkezik Brüsszel, annál kisebb részt kell átutalniuk nemzeti jövedelmükből a tagállamoknak – szól az érvelés.

A közvetlen nemzeti átutalások 1988-ban még az EU költségvetésének 12 százalékát fedezték, miközben jelenleg ez az arány 76 százalék. Nem ez volt az EU „alapító atyáinak” elképzelése – fogalmazott Lewandowski. A biztos szerint a pénzügyi tranzakciókra kivetendő uniós adó jelentős mértékben könnyíthetné Brüsszel költségvetési helyzetét. A légitársaságokat terhelő extra adó pedig azért lehetne járható út, mert közvetlenül az egységes belső piachoz és a szabad utazáshoz kötődne – fogalmazott Lewandowski.

A biztos ugyanakkor azt is elismerte, hogy a felvillantott opciók mindegyike pluszterhet generálhat az uniós fogyasztók számára. Ezen szerinte a kiadási oldalon eszközölt megtakarítások segíthetnének. Konkrétumokat egyelőre nem volt hajlandó elárulni a bizottság, amelynek reményei szerint a tagállamok ódzkodása ellenére is tető alá hozható egy megállapodás a 2012-es dán elnökség tartama alatt.

Brüsszel mindenesetre Berlin mellett London ellenállására is biztosan számíthat. Az uniós költségvetés átalakításáról szóló tervek kapcsán Lewandowski ugyanis a briteket megillető, jelenleg 3 milliárd eurónak megfelelő visszautalás jogosságát is megkérdőjelezte. VG

A költségvetés forrásai

Az EU költségvetését leginkább három „saját forrásból” fedezik. A legnagyobb részt, a 2010-re előirányzott 123 milliárd eurónyi kiadás háromnegyedét jelenleg a nemzeti jövedelem (GNI) alapján évente kiszámított hozzájárulás teszi ki.

Ennek célja, hogy fedezni lehessen a kiadásokat, még ha a többi forrás nem is elég erre. Ma a GNI 1,03 százalékát teszi ki a kulcs, ám az összeget korrigálhatják, ha az bizonyos tagállamokra túl nagy terhet róna.

A többit vámokból, agrárlefölözésekből s a tagállamok által beszedett áfa egy részéből teremtik elő. Az áfaalap nem haladhatja meg az adott tagállam GNI-jének 50 százalékát. A befizetés az alap 0,3 százaléka.

Ennek célja, hogy fedezni lehessen a kiadásokat, még ha a többi forrás nem is elég erre. Ma a GNI 1,03 százalékát teszi ki a kulcs, ám az összeget korrigálhatják, ha az bizonyos tagállamokra túl nagy terhet róna.

A többit vámokból, agrárlefölözésekből s a tagállamok által beszedett áfa egy részéből teremtik elő. Az áfaalap nem haladhatja meg az adott tagállam GNI-jének 50 százalékát. A befizetés az alap 0,3 százaléka.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.