BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyér volt a kiskereskedelem nyári forgalma

Nehezen indul be a kiskereskedelem, még mindig nagyon visszafogott a belső kereslet. Az eladások volumene júniusban 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ez csaknem megegyezik az első féléves, –4,7 százalékos mutatóval – derült ki a KSH friss adataiból. A májusi teljesítményhez képest ez árnyalatnyi javulást jelent (akkor 4,8 százalékos volt a visszaesés). A szezonálisan kiigazított mutató szerint stagnálás volt.

A forgalom reálértéken még a 2000-est sem éri el, ami nem meglepő, hiszen 2006 óta minden évben zsugorodást könyveltek el a kiskereskedelemben működő cégek. Ám a második fél évben már enyhülhet a visszaesés mértéke, mivel a tavaly júliusi áfa-, illetve a januári jövedékiadó-emelés nyomán nagyon alacsony lett a viszonyítási bázis. Éves átlagban így a tavalyi 5,1 százalékosnál kisebb zsugorodással lehet számolni.

A forgalom összetételében volt némi változás tavalyhoz képest, ennek a kárát elsősorban a benzinkutak látták. A januári adóváltozás nyomán majdnem tíz százalékkal esett vissza az üzemanyagok forgalma az első fél évben, míg tavaly lényegében stagnálás volt. Meglepő növekedést mutat év eleje óta a könyvek, újságok és papíráruk eladása (2,3 százalékosat). Ezenkívül csak az illatszerüzletek és a csekély súlyú csomagküldés tudta javítani értékesítési statisztikáját tavaly óta. BD

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.