Alig hiszem, hogy bárki kétségbe vonhatná, nyugdíjügyekben nem csupán mélyebb ismeretekkel rendelkezem, de hitelesebb személy is vagyok, mint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Mert bár a Népszabadságnak adott interjújában azt nyilatkozta, miszerint „Mindig is azon a véleményen voltam, hogy 1998-ban nem kellett volna bevezetni a kötelező magánnyugdíjrendszert”, nem csekély terjedelmű szakírói munkásságában ilyetén véleményének nyoma sincs, ráadásul – ahogy akkoriban mondani szokás volt –, lábbal szavazott a második pillér mellett.
Akkoriban már bőven elmúlt negyven, s ebben az életkorban a hivatalos kormánypropaganda sem javasolta a belépést, azzal érvelve, hogy a nyugdíjig hátralévő időben a második pillér nem biztosít annyi előnyt, amennyi ellensúlyozni tudná azt a hátrányt, amit az addig megszerzett jogosultságainak negyedéről való lemondás jelent. De Matolcsy vállalta. És amikor 2009-ben a Bajnai-kormány az 52. életévüket betöltött pénztártagoknak lehetővé tette a visszalépést, Matolcsy nem élt a lehetőséggel, holott elmúlt ötvenkettő.
Lássuk, hogyan oldotta fel az elmondása szerint mindig is elutasító véleménye és a pénztárba lépés és ott a „végsőkig” való kitartás közötti kognitív disszonanciát. „Az ilyen ügyeket a feleségem intézi” – mondta a lapnak. Az Évák örök bűne.
A pénztártag Matolcsy azt mondja, hogy „hozamom nem érte el az 1 százalékot. Semmilyen előnyét nem tapasztaltam a magán-nyugdíjpénztári rendszernek.” De milyen hozamot ért el az első pillérben? 0,73 százalék reálhozamnál többet? Ha többet, mennyivel? Matolcsy nincs tisztában azzal, hogy körtét az almával hasonlít össze, egy a befizetett járulékkal meghatározott (Defined Contribution) rendszert egy a kapott járadékkal meghatározottal (Defined Benefit) – szögezi le Németh György.
A kormány a pénztártagokat lényegében visszatereli a megreformálatlan első pillérbe, ahelyett, hogy képessé tenné az egyéni számlák vezetésére, s ezen egyéni számlák az államkötvényekével azonos módon kamatoznának, a nyugdíjakat pedig az egyéni számlán összegyűjtött megtakarítás és a várható élettartam alapján határoznák meg.
Előttünk van két út. Az egyik Európa közepébe vezet. Elmondjuk, hogy a Világbank által kikényszerített 1997-es nyugdíjreform elhibázott volt, de erre sajnálatos módon sem akkor, sem azóta nem hívta fel az Európai Bizottság, az IMF stb. a figyelmünket. A másik út, hogy szabad választást, nyugdíjtőzsdét, emberek pénzének biztonságba helyezését stb. hazudunk. S magunkra vonjuk a bel- és külföld haragját, csupán azért, hogy adót lehessen kivetni a második pillér kényszerelhagyóira – zárja cikkét Németh György.
