Az elemzőket a mostani lépés nem lepte meg annyira, mint a három héttel ezelőtti, de a kilátásokat illetően nagy a bizonytalanság. Sok múlik a kormány jövő tavaszra ígért lépésein, de számos külső tényező is növelheti a drágulást. Jelenleg az élelmiszerárak felől érkezik a legnagyobb nyomás, de az olajárak is magasabbak az előzetesen vártnál. Korábban ezeken az egyszerinek tekinthető sokkokon „átnézett” a jegybank, most azonban változtat ezen – mondta Simor András jegybankelnök, aki egyúttal együttműködőbb magatartást ígért a gazdasági szereplőknek.
Sokallja a bérmegállapodásban szereplő emeléseket, amennyiben azonban visszafogottan döntenek a cégek az árakról és a bérekről, úgy a monetáris szigor is enyhülhet az MNB-elnök szerint. Elemzők a kormánnyal való szembenállás megnyilvánulását is látják a mostani kamatlépések hátterében, ami nem tesz jót a gazdaság megítélésének. A forintárfolyam a kamatemelés ellenére számottevően gyengült tegnap az euróval szemben.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható
A témáról szóló jegyzet itt olvasható